Az Országgyűlés nyilvánítsa a hazaszeretet napjává július 22-ét, a nándorfehérvári diadal napját – kezdeményezi az Országgyűlésnek n benyújtott határozati javaslatában a kereszténydemokrata Simicskó István. Az Országgyűlés honlapján közzétett egyéni képviselői indítvány szerint a parlament felhívja a kormányt és az önkormányzatokat, továbbá felkéri a civil és kulturális szervezeteket, valamint a polgárokat, hogy minden évben július 22-én közösen, méltó keretek között emlékezzenek meg „a hazaszeretet, a közös értékekért való felelősségvállalás és áldozathozatal e kiemelkedő, történelemformáló megnyilvánulásáról”.
Simicskó István javaslata indoklásában felidézi, hogy idén július 22-én van a nándorfehérvári diadal kivívásának 555. évfordulója. Mint írta, ezért ajánlatos, hogy az Országgyűlés ennek az európai jelentőségű eseménynek a tiszteletére július 22-ét a hazaszeretet napjává nyilvánítsa, mely alkalom nemcsak a magyar, hanem az európai nemzetek szabadságának megünneplése is. A kereszténydemokrata politikus szerint 555 évvel ezelőtt a hazaszeretet és a keresztény hit győzedelmeskedett a hódítók túlerején, védte meg Magyarország függetlenségét, és állította meg csaknem 70 évre az Oszmán Birodalom nyugati terjeszkedését Európában.
A kezdetben buzdításként meghúzott harangok 1456. július 22. óta a hálaadás harangjaiként zúgnak minden délben a keresztény világban – írta, hozzátéve: az emléknap célja, hogy a nemzet minden évfordulón „méltó módon emlékezhessen a nándorfehérvári hősök áldozatára, és hazaszeretetükből bátorítást nyerjen jelen és jövőbeni erőfeszítéseihez”.
Kedden az Országgyűlésben a fideszes Lezsák Sándor kezdeményezte napirend előtt a nándorfehérvári diadal nemzeti emléknappá nyilvánítását. Rétvári Bence, a közigazgatási tárca kereszténydemokrata államtitkára akkor azt mondta, egyetért azzal, hogy fontos megemlékezni a történelmi sorfordulókról, különösen a pozitív példák esetében.