Simicskó István: kiemelt jelentőségű az Egyesült Államokkal való kapcsolat

Európa biztonságának fenntartása érdekében továbbra is nagy szükségünk van az Egyesült Államokra, de a tengerentúli nagyhatalomnak is szüksége van Európára – hangsúlyozta Simicskó István a Magyar Atlanti Tanács konferenciáján. Kiemelte: a mostani biztonsági kihívások és kockázatok jóval erősebben érintik Európát. Az elmúlt időszakban Európa viszonylag jómódúvá vált, de nem rendelkezik azokkal a képességekkel, amelyek a kontinenst jelenleg fenyegető biztonsági kockázatok elhárításához elegendőek lennének.

Kifejtette: Magyarország számára a transzatlanti kapcsolat nemcsak racionális érdek, hanem egy értékközösséget alkotunk a NATO valamennyi tagországával, és kiemelt jelentőségű a kapcsolat az Egyesült Államokkal. A miniszter, aki a közelmúltban vette át a tárca vezetését, azt mondta: a honvédelmi ügyekben kisebb korrekciók lesznek, de az euroatlanti kapcsolatok szempontjából ez csak a további erősítést jelentheti.

Simicskó István kitért arra is, hogy a geostratégiai helyzet változása miatt újra kell értékelni a kihívásokat. Az Ukrajnában folyó háború, az Iszlám Állam tevékenysége a magyar emberek biztonságérzetét is rontja. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a jelenlegi tömeges migráció jó lehetőséget ad arra, hogy bizonyos terrorszervezetek embereiket Európába juttassák. Simicskó István szerint jelenleg nehéz időszakot élünk, ezért is kiemelten fontos az euroatlanti gondolat erősítése. Magyarország ezért is elkötelezett mind a transzatlanti, mind az Egyesült Államokkal kialakított kiváló együttműködés folytatása mellett.

Colleen Bell nagykövet előadásában azt hangsúlyozta: az Egyesült Államoknak erős Európára van szüksége, és ez fordítva is igaz. Mint mondta: az Egyesült Államok érdekelt abban, hogy Európa sikeres legyen. A diplomata a NATO aktuális kihívásai között kitért "az orosz katonai agresszióra", és az annak következtében kialakult ukrajnai válságra. Ezzel kapcsolatban az észak-atlanti szervezet kiemelt jelentőségű feladataként beszélt az úgynevezett készenléti akciótervről (Readiness Action Plan), amelynek keretében a szövetség új biztonsági intézkedésekkel erősíti meg keleti tagállamait. Colleen Bell köszönetet mondott az ebben szerepet vállaló valamennyi tagállamnak, köztük Magyarországnak is.

Az amerikai nagykövet előadásában Magyarország NATO tagságát kulcsfontosságúnak nevezte. Kiemelte, hogy a tavaly NATO tagságának 15. évfordulóját ünneplő Magyarország az elmúlt években  többnemzeti gyakorlatokban, feladatokban vállalt fontos szerepeket. Példaként említette a - mások mellett több mint 500 amerikai katona részvételével - jelenleg is tartó Brave Warrior elnevezésű hadgyakorlatot, valamint azt, hogy az év végéig Magyar Honvédség is részt vesz a balti légtér védelmében. Colleen Bell az aktuális biztonságpolitikai kihívások között felhívta a figyelmet a közel-keleti és az észak-afrikai helyzetre, a terrorizmusra. A NATO-nak Afganisztán és Szíria helyzetével is foglalkoznia kell - mondta.

Vizi E. Szilveszter, a Magyar Atlanti Tanács (MAT) elnöke előadásában felidézte, hogy a Magyarország NATO-csatlakozásáról tartott népszavazáson a magyar emberek mintegy 85 százaléka a NATO mellett tette le a voksát.  Az atlanti gondolat, az atlanticizmus azóta is változatlanul népszerű a magyar nép körében - tette hozzá a MAT elnöke, kiemelve: az atlanti gondolatot az eddigi magyar kormányok is mindenkor támogatták. A MAT elnöke felidézte, hogy a napokban Jens Stoltenberg, a szövetség főtitkára az aktuális kihívások között Észak-Afrika biztonságát, a tömeges vándorlást és a kiberbiztonságot nevezte meg. Vizi E. Szilveszter szerint ezek a kihívások közös megoldást igényelnek.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!