Simicskó István: a tettek önmagukért beszélnek

Az oktatás, az egészségügy és a sport területén megvalósuló beruházások mellett a tömegközlekedés fejlesztésének fontosságát hangsúlyozta pénteken a kereszténydemokrata Simicskó István, aki a kormánypártok jelöltjeként nyert képviselői mandátumot a fővárosban, Újbudán. Mint rámutatott: Újbuda, ahol 145 ezer ember él, az elmúlt évek közös munkájának eredményeként stabil és kiegyensúlyozott lábakon áll, hatékony és jól működő városrész.

Kiemelte: egyértelműen kiálltak és kiállnak a fiatalok, az aktív korúak és a szépkorúak mellett. Simicskó István úgy fogalmazott: a tettek önmagukért beszélnek, mintegy 90 ezer négyzetméteren korszerűsítettek parkokat, több mint 23 ezer négyzetméter útpályát, több mint 8 ezer négyzetméter járdát, 3 és félezer négyzetméter parkoló felületet újítottak meg, és kitért arra: több tér, közlekedési csomópont rekonstrukciója, találkozási pontok kialakítása történt meg, 12 játszótér újult meg. Az önkormányzati és az állami támogatások segítségével mintegy 21 ezer lakás lett korszerűbb.  
    
Hangsúlyozta, hogy a társasházak felújítását az önkormányzat 272 millió forinttal támogatta, ugyanakkor állami forrásokból további 280 millió forint forrás lesz energiatakarékossági- és fűtéskorszerűsítési programok megvalósítására. A napokban rakták le a gazdagréti tanuszoda alapkövét, az átadás már az új ciklusra marad. Akárcsak a Tüske csarnok és a sportkomplexumhoz tartozó 50 méteres versenyuszoda, illetve a 25 méteres tanuszoda is, és egyéb sportberuházások, közlekedési fejlesztések.
    
A kereszténydemokrata politikus azt közölte: az önkormányzat és személy szerint ő is minden támogatást megadtak és a jövőben is megadnak annak érdekében, hogy minél több beruházás megvalósulhasson, és hogy javuljanak az emberek életkörülményei. Az oktatás, az egészségügy és a sport egyaránt a fejlesztések fókuszában marad. Ugyanakkor rendkívül fontos, hogy folytatódjon a tömegközlekedés fejlesztése. A 4-es metró elkészült, a városrészt gyorsabban lehet megközelíteni, ami többek között hozzájárul ahhoz is, hogy még több munkahely, vállalkozás jöhessen létre. Kitért a Nyéki Uszoda felújítására és bővítésére, a Tüskecsarnok megépítésére, a Bikás Park korszerűsítésére is. Jelezte: három iskolában és két óvodában építettek műfüves focipályát, ezt a munkát is folytatni szeretnénk, hogy a mindennapos testnevelés bevezetésével javuljanak a gyermekek sportolási lehetőségei.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!