Mintegy 144 ezer gyerek kap a nyári szünet idején napi háromszori étkezést a települési önkormányzatokon keresztül – közölte Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára, a Kocsis Mátéval közösen tartott sajtótájékoztatón. Az államtitkár elmondta: a meghirdetett nyári étkeztetési pályázatra az önkormányzatoktól éppen annyi támogatási igény érkezett, amennyinek a hárommilliárd forintos keretből eleget tudnak tenni, így a programból egyetlen jelentkező önkormányzat sem maradt ki.
Az állam korábban még soha nem fordított ilyen jelentős összeget a nyári étkeztetésre, a hárommilliárd forint 360 millióval több annál, mint amennyi tavaly jutott erre a célra, és 600 millió forinttal több a tavalyelőtti összegnél. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára jelezte, az állami forrást a különböző adóerő-képességre és a rászorulók számára való tekintettel osztották szét az önkormányzatok között. Arra hívta fel a figyelmet, azért működik jól a nyári gyermekétkeztetési rendszer, mert az önkormányzatok sokszor a saját forrásaikból is támogatják a programot.
A józsefvárosi Lakatos Menyhért Általános Iskolában tartott sajtótájékoztatón a kerület polgármestere azt közölte, az idei nyáron mintegy 300 gyereknek tudnak napi háromszori étkezést adni a szeptemberig a napközis jelleggel nyitva tartó iskolában. Kocsis Máté (Fidesz-KDNP) arról beszélt, hogy a kormányzati 6,2 millió forintos pályázati forrást az önkormányzat 11 millió forinttal egészítette ki. Hozzátette, összesen 14 ezer adag ételt tudnak adni a gyerekeknek a nyári szünidőben.
A sajtótájékoztató előtt nem sokkal Balog Zoltán miniszter azt mondta, szeptembertől nem fordulhat elő Magyarországon, hogy egy gyereknek anyagi okok miatt nem biztosítják a napi háromszori étkezést. Erre utalva Rétvári Bence emlékeztetett arra, hogy az év közbeni szociális gyermekétkeztetésre biztosított összeg 2010-ben 29 milliárd forint volt, az idén 58 milliárd, jövőre pedig mintegy 71 milliárd forint lesz.