Sokak számára jelent segítséget a családi csődvédelem

Eddig több mint félezren kérelmezték a családi csődvédelem lehetőségét, ami kevesebb a vártnál, de az elkövetkező időszakban várhatóan ez a szám nőni fog. A jogszabály célja, hogy az adós fizetőképességét helyre állítsák, ehhez az állam egy intézményrendszert működtet, s a lehetőség a hitelező számára az adósság elengedését és átütemezését adja meg – mondta Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője budapesti sajtótájékoztatóján.

A KDNP alelnöke kifejtette: a családi csődvédelemről szóló jogszabály jó törvény, amely úgy nyújt segítséget sok csődbe jutott családnak, hogy eközben megőrzi a jogbiztonságot. Ugyanakkor a három szereplő – az állam, a hitelintézetek és az adósok – mindegyikének hozzá kell járulnia a törvény sikeréhez.

Az a cél, hogy az adós fizetőképességét helyre állítsák, ehhez az állam egy intézményrendszert működtet, s a lehetőség a hitelező számára az adósság elengedését és átütemezését adja meg. Mindehhez némi életforma váltásra is szükség – jelentette ki a frakcióvezető.

Szavai szerint eddig mintegy félezren igyekeztek igénybe venni a családi csődvédelem lehetőségét. Ugyanakkor október 15-én újból elindulnak a végrehajtások, ami szerinte arra fogja késztetni az adósok egy jelentős részét, hogy valamilyen segítséget igénybe vegyenek. Ennek egyik eszköze lehet a családi csődvédelem, a másik pedig az eszközkezelő. Utóbbi ahhoz járulhat hozzá, hogy azok is az otthonukban maradhassanak, akik magát tulajdonjogot elvesztik.

Szekér Judit miniszteri biztos felidézte: a magánszemélyek adósságrendezéséről szóló törvény szeptember 1-én lépett hatályba, s egy tucat kormány- és féltucat tárcarendeletet alkottak meg. Mostanra felállt a szervezetrendszer, a központi csődvédelmi szolgálat és a fővárosi, megyei kormányhivatalok szervezeti egységében működő területi családi csődvédelmi szolgálatok, s csodvedelem.gov.hu címen honlap is indult. Itt megtalálhatók közérthető formában a jogszabályi feltételek és letölthető űrlap is.

Emlékeztetett arra: a határidő a devizahitelesek számára október 30-án lejár. A vártnál most még kevesebb a jelentkező, ennek oka a bonyolult bejelentkezés lehet, de ahhoz, hogy reálisan felmérhető legyen a jogosultság, részletesen fel kell tárni a személyi, családi és a vagyoni viszonyokat – fejtette ki. Ugyanakkor jelezte: a bejelentkezési határidő meghosszabbításán gondolkodik a kormány, mert bár sok az érdeklődő, de ehhez képest relatíve kevés a jelentkező.

Hangsúlyozta: előzmények nélküli jogintézményről van szó, ezt még mindenkinek tanulnia kell. Szerinte meg fognak indulni a jelentkezések, de mindenképpen fegyelmezettségre van szükség az adósoktól.

Kérdésre azt is elmondta:az adóssal együttműködve készítenek a vagyonfelügyelők jövedelem-felhasználási tervet, arról, hogy mekkora a kötelező törlesztő-részlet, mennyi az iskoláztatás költsége, a lakás fenntartásának összege. Ezután jöhetnek az egyéb kiadások, amelyekről a családokkal együtt döntenek. A törlesztési támogatásról kormányrendelet jelent meg, havi 25 ezer forint erejéig az állam támogatást ad.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!