Soltész Miklós: Szent Márton ma is példakép

Több mint 140 egyházi és világi programmal ünneplik meg idén Szent Márton születésének 1700. évfordulóját szülővárosában, Szombathelyen – közölték a jubileumi emlékév szervezői kedden sajtótájékoztatón, a városban. Soltész Miklós államtitkár a sajtótájékoztatón felhívta a figyelmet arra, hogy nagy szükség van arra az iránymutatásra, amelyet az önzetlen felebaráti szeretet és segítőkészség példaképeként is tisztelt Szent Márton adott.



Soltész Miklós egyházi, kisebbségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár az emlékév tervezett programjait méltatva kijelentette: nagy szükség van arra az iránymutatásra, amelyet az 1700 évvel ezelőtt élt, az önzetlen felebaráti szeretet és segítőkészség példaképeként is tisztelt Szent Márton adott.

Az államtitkár köszöntőjében emlékeztetett arra, a kormány 5 milliárd forinttal támogatta, hogy az évfordulóra Szombathelyen a Szent Mártonhoz köthető templomok, egyházi és világi műemlék épületek megújuljanak, valamint 800 millió forinttal segítették az emlékév rendezvényeinek megszervezését is.

Kiemelte: a kormány azzal, hogy az állam átvállalta a települések adósságát, Szombathelyet például 15 milliárd forintnyi teher és kamatai megfizetésétől mentesítette, a felszabaduló helyi forrásokat így olyan fejlesztésekre lehet fordítani, amelyek az ott élők mindennapjait szebbé tehetik.

Hende Csaba (Fidesz), a város országgyűlési képviselője arról szólt, hogy Szombathelyen egymást érik a fejlesztések, és az országban itt a legmagasabb a foglalkoztatottság. A fejlesztések között említette a hamarosan elkészülő, Szombathelyet Győrrel összekötő M86-os autóutat, a Haladás sportkomplexumot, a csónakázótó környéke és a fedett uszoda felújítását, a Szombathely és Kőszeg közötti gyorsforgalmi út tervezett megépítését.

Veres András szombathelyi megyés püspök elmondta, a jubileumi évben sok zarándokot várnak a városba, és reményei szerint időre elkészülnek a felújításokkal.

A lelki programokról szólva a július 9-10-ére tervezett nemzetközi katolikus találkozót és katolikus ifjúsági találkozót emelte ki, amelyre meghívták a kormány, továbbá a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) tagjait, és a Kárpát-medencei Szent Márton-plébániák zarándokait.

A megyés püspök, az MKPK elnöke utalt arra, egyelőre nem adták fel a reményt, hogy Ferenc pápa esetleg ellátogathat Szombathelyre, bár úgy fogalmazott: továbbra sem tud végleges döntésről beszámolni, az idő előrehaladtával pedig egyre kisebb egy idei magyarországi pápalátogatás esélye.

Veres András szólt arról is: egy különleges családi és sportnapot is szerveznek, kiemelkedő eseménye lesz még az emlékévnek az a nemzetközi tudományos konferencia is, amelyet november 10-én Budapesten, a Parlamentben rendeznek meg.

Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP), Szombathely polgármestere a rendezvénysorozat éppen elkészült programfüzetét bemutatva elmondta: számos nagyszabású program lesz az emlékévben, ezek közül kiemelkedik a november 10-i Szent Márton-gála.

A programfüzetben szerepel a Szent Márton-drámapályázaton kiválasztott, Köpönyeg és palást című darab ősbemutatója, amelyet március 5-én ad elő a Weöres Sándor Színház társulata. A rendezvények között lesz dokumentumfilm-bemutató, bélyeggyűjtők nemzetközi találkozója, bábszínházi premier, az Iseumi Nyári Játékok keretében egy musical bemutatója, a Szombathelyi Székesegyház és a Szent Márton-templom hangjátékkal kísért fényfestése, a Szent Márton nevét viselő települések találkozója, számos képzőművészeti és fotókiállítás, valamint szabadtéri és szórakoztató program.


 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!