Jövőre 100 ezer forinttal emelkedik az autistákat gondozó bentlakásos intézmények állami normatív támogatása az Autisták Országos Szövetségével történt egyeztetés eredményeként - jelentette be Soltész Miklós szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár Gyöngyöspatán, a ferences szerzetesrend által működtetett gyöngyösi Autista Segítő Központ (ASK) fennállásának 10. évfordulója alkalmából megtartott ünnepségen.
Ugyanakkor 2012-ben 100 millió forintos pályázatot ír ki a Nemzeti Erőforrás Minisztérium az intézmények számára, illetve az Új Széchenyi Terv keretében egymilliárd forintos pályázati forrás jut autista farmok létesítésére, illetve az ezeken meglévő munkahelyek megtartására - közölte az államtitkár. A forrásoknak köszönhetően, reményei szerint 2012 első felében, illetve 2013 elején már megvalósulhatnak az első beruházások - tette hozzá.
Az államtitkár azt mondta, hogy a ferences rend a társadalom egészének segít, amikor magára vállalja az intézmény fenntartását. Ugyanakkor az elmúlt egy évtized eredményei a ferencesek, a szülők és az intézményben dolgozók közös munkájának, erőfeszítéseinek köszönhetőek - mondta a politikus.
Magyar Gergely ferences tartományfőnök arra emlékeztetett, hogy Magyarországon, mintegy 100 ezer autista él, illetve szüleikkel, testvéreikkel, hozzátartozóikkal együtt ennek többszöröse az érintettek száma. Mint mondta, Szent Ferenc nyomában járnak, az ő küldetését teljesítik, amikor segítséget nyújtanak a hátrányt szenvedőknek. Ezért köszönetet mondott mindazoknak, akik adományaikkal segítik a központ tevékenységét.
Szilvásy Zsuzsanna az ASK igazgatója azt hangsúlyozta, hogy az elmúlt évtized erőfeszítései nyomán sokat fejlődött az eredetileg csak gyermekeket befogadó intézmény. Ma már felnőttekkel foglalkozó átmeneti otthon, illetve a Gyöngyöshöz közeli Karácsondon lakóotthon is működik az ASK keretében - mondta az igazgató.
Az intézményben 45 autistát gondoznak. Huszonöt gyermek mellett 10-10 autista él az átmeneti otthonban, illetve az autistáknak munkát is biztosító karácsondi farmon.