Soltész Miklós: Barcson szervezetten végzik a migránsok fogadását

Barcson felkészültek a migránsok fogadására, a település vezetői, a rendőrség és a karitatív szervezetek jól és szervezetten végzik a munkájukat – jelentette ki Soltész Miklós a magyar-horvát határon fekvő somogyi városban kedden tartott sajtótájékoztatón. Az államtitkár elismeréssel szólt a migránsokat ellátó segélyszervezetek munkájáról. A karitatív szervezetek annak ellenére, hogy most már hónapok óta terepen dolgoznak, fantasztikus munkát végeznek.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára azt mondta, most éppen nyugalom van, de a segélyszervezetek vezetőinek beszámolója alapján az elmúlt napokban több hullámban érkezett migránsok közül a családosok és a fiatalok eltérően viselkedtek. A fiatalok egyes csoportjairól közölte: az ő viselkedésük, fellépésük olyan volt, ami elfogadhatatlan a magyar törvények szerint is, meg az európai normák szerint is.


(A fotó csak illusztráció, korábban, más helyszínen készült - MTI)

Az államtitkár sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a horvát politikai vezetés nem fogadta el a felajánlott segítséget sem a magyar karitatív szervezetek tapasztalatainak átadását, sem a magyar migrációs rendszer felállítását illetően. Ráadásul elég nagyhangúan azt mondták, hogy ők megoldják ezt a nyomást, ami rájuk fog nehezedni, de ennek az ellenkezője történt, egy nap alatt összedőlt a horvát politikai vezetésnek a migrációs politikája - fogalmazott Soltész Miklós. Egyúttal hangsúlyozta: ez nem keverendő össze, és egyáltalán nem azonos, akár a horvát karitatív szervezeteknek az együttműködésre adott pozitív jelentkezésével, meg az ő munkájukkal, és nem keverendő össze a horvát nemzettel, a horvát embereknek a mindenapjaival, hiszen szerintem ők ugyanúgy elszenvedik ezt nagyon buta, és nem előrelátó politikát.

Szászfalvi László, a térség kereszténydemokrata országgyűlési képviselője arról beszélt, ez a mostani helyzet is mutatja, hogyha baj van, akkor igenis össze tudtunk fogni, össze tudunk tartani. Talán ez a kihívás nehézséget és sok gondot jelent, de jelent egyfajta összekovácsolódást is itt ebben a választókerületben - fogalmazott a politikus, hangsúlyozva, hogy hatékony fellépés csak együttműködéssel érhető el. Az a cél, hogy minél hamarabb kiépüljön a műszaki határzár a somogyi szakaszon is, ezen már dolgozik a honvédség - mondta a politikus, hozzátéve: a határzár azonban "csak egy kezelése" ennek a helyzetnek, a megoldáshoz részben európai uniós egységes döntés, részben pedig nemzetközi összefogás szükséges.

Karvalics Ottó (Fidesz-KDNP), Barcs polgármestere arról számolt be, hogy nagyon komolyan összefogtak a helybeliek, a városgazdálkodás dolgozói, a civilek, a segélyszervezetek azonnal itt voltak, amikor szükség volt rájuk. Nagyon rövid idő állt rendelkezésre, hogy a migránsokat úgy tudják fogadni, hogy ez ne borítsa fel a város életét - mondta a polgármester, hozzátéve: "úgy gondolom, hogy ez sikerült".

A Barcson kialakított ideiglenes pihenőhelyen a Magyar Vöröskereszt, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és az Ökumenikus Szeretetszolgálat önkéntesei kedden - egymást segítve - folyamatosan töltötték fel a készleteket, arra várva, hogy aznapra jelzett, várhatóan az esti órákban Horvátországból érkező migránsoknak vizet, élelmet, szükség esetén gyógyszereket, takarókat, pelenkákat adjanak.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!