Sólyom László a nagykövetségek leveléről

Sólyom László köztársasági elnök szerint sértő módon fogalmazta meg problémáit az a kilenc budapesti nagykövetség, amelyek november közepén közös nyilatkozatban hívták fel a figyelmet a magyarországi befektetői klímát negatívan befolyásoló tényezőkre. A magyar államfő Japánban tett látogatásának utolsó napján, szombaton Kiotóban magyar újságíróknak úgy fogalmazott: „nem arról van szó, hogy tagadnánk azt, hogy problémák vannak, de a probléma szóvá tételének ez a módja voltaképpen sértő az országra nézve”.

Kérdésre válaszolva hozzátette: rendkívül sajátságosnak tartja a nyilatkozatot, amelynek negatív felhangja nyilvánvaló. Magyarországon sem a korrupciós helyzet, sem az adózás átláthatatlansága nem olyan szörnyű, hogy a nyilatkozatra szükség lett volna – közölte a köztársasági elnök. A dokumentumot november 18-án jelentették meg, és az Egyesült Államok, Belgium, Franciaország, Hollandia, Japán, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia és Svájc budapesti nagykövetségei jegyezték.

Sólyom László a nyilatkozat kiadásának hátterét firtató kérdésre közölte: teljesen nyilvánvaló, hogy a franciákat a pécsi vízműben érdekeltséggel rendelkező Sueznek az ügye izgatja, az amerikaiakat a Sláger Rádió, a svájciakat a Danubius Rádió. A köztársasági elnök úgy fogalmazott: „nem egészen értem milyen erkölcsi alapról bírálják a helyzetet, hiszen korábban mind a két rádió, mint tudjuk, el tudta érni, hogy a parlament egyhangúan, pályázat nélküli hosszabbítást szavazott meg nekik”.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!