Sólyom László forduljon az AB-hez a Bajnai-csomag egyik passzusa miatt

A Kereszténydemokrata Néppárt azt kéri Sólyom László köztársasági elnöktől, hogy kérjen alkotmányossági normakontrollt a hétfőn elfogadott adócsomag egyik passzusával kapcsolatban – mondta Kuzma László, a KDNP szakpolitikusa sajtótájékoztatóján.  A politikus közölte: ha szükséges, akkor a KDNP közvetlenül fordul majd az Alkotmánybírósághoz.

Magyarországon ma kb. 20 százaléka a tanulóknak szakiskolai képzésben vesz részt, ezek között nagyon sok a halmozottan hátrányos helyzetű gyerek. A szakképzésben résztvevők közül 44 ezer diák rendelkezik tanulószerződéssel. (A szakiskolákban a termelőcégekkel kötött szerződések a gyakorlat elvégzéséhez). Ezt változtatta meg az említett törvény – közölte a politikus.

Mint mondta: a tanulók a minimálbérre vetítve 30 százalék ösztöndíjat kapnak, a szakképzési alapból azonban ezután csak 20 százalékot igényelhet vissza a vállalkozó. Azaz az állam nem vesz részt ennek a rendkívül fontos képzésnek a teljes finanszírozásában. A legfrisseb kamarai felmérések szerint ennek komoly következményei lesznek, ez a változás hátrányosan érinti a tanulókkal szerződésben álló cégeket. Ezeknek 74 százaléka ugyanis meg fogja szüntetni ezeket a szerződéseket,  így a 44 ezer tanuló 50 százaléka ezután nem fog ilyen tanulószerződéssel rendelkezni. Kuzma László rámutatott: aki viszont 11-ik után nem rendelkezik ezzel, az nem folytathatja tovább a tanulmányait.

A képviselő úgy véli: a hétfőn elfogadott 91/79-es számú törvény az egyes adótörvényekről két okból is alkotmányellenes. Egyrészt az Alkotmánybíróság korábbi döntése szerint ún. salátatörvényben nem lehet szakmapolitikai kérdéseket rendezni, márpedig ez az, másrészt folyamatban lévő szerződéses jogviszonyt visszaható hatállyal kívánnak módosítani, ami ugyancsak alkotmányellenes. Szerinte előre megfontolt, aljas indokból elkövetett cselekedet tanúi vagyunk, mert hátrányos helyzetű fiatalokat sújtanak, valamint a rendelkezéseket elbújtatták a számviteli törvény rendelkezései közé.

A KDNP ezért azt kéri Sólyom Lászlótól, hogy kérjen az említett két kérdésben normakontrollt az AB-tól.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!