Sólyom László nem írta alá a médiatörvény módosítását

Sólyom László köztársasági elnök nem írta alá és hétfőn véleményezésre megküldte az Alkotmánybíróságnak a rádiózásról és televíziózásról szóló törvény módosításáról szóló törvényt - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal. Az Országgyűlés által december 8-án elfogadott törvény lehetőséget adna arra, hogy az ORTT egymást követő több esetben is megújítsa a műsorszolgáltatási szerződést. Erre a digitális átállásig lenne lehetőség, ami televíziók esetében 2012-t, rádiók esetében a tervek szerint 2014-et jelenti.

Sólyom László szerint ez a módosítás sérti az alkotmánynak a sajtószabadságot biztosító bekezdését. A december 8-án elfogadott törvény háttérbe szorítja a pályáztatás követelményét a pályázat nélkül történő szerződésmegújítással szemben, ami ellentétes az Alkotmánybíróságnak a sajtószabadsággal és az információszabadsággal kapcsolatban kezdettől fennálló gyakorlatával. Ráadásul a törvény a jelenlegi műsorszolgáltatókat aránytalan előnyhöz juttatja a pályázni kívánó új társaságokkal szemben, ami sérti az egyenlő bánásmód alkotmányos követelményét - tette hozzá az államfő.
    
A köztársasági elnök az indítványában arra is felhívta a figyelmet: az Alkotmánybíróság egy 2007-es határozatában megállapította, hogy a műsorszolgáltatási pályázati eljárás szabályaiban súlyos alkotmányossági hiányosságok vannak. Ezt a hiányosságot az Országgyűlésnek pótolnia kellett volna, de ez nem történt meg és az államfő szerint a most elfogadott törvény még a jelenleg fennálló garanciákat is háttérbe szorítja.

Az államfő kitért arra is, hogy a most elfogadott törvény módosította az ORTT döntéshozatali szabályait oly módon, hogy az ORTT tagjait az őket jelölő országgyűlési képviselőcsoportok parlamenten belüli mindenkori arányának megfelelő szavazati mérték illeti meg a szolgáltatási szerződés megújításáról szóló döntés során. A köztársasági elnök szerint ez a megoldás kétséget ébreszthet az ORTT-nek a pártoktól független működését illetően.
    
A parlament 10 ellenszavazattal, 2 tartózkodás mellett, 363 igen szavazattal fogadta el december 8-án a törvénymódosítást, a javaslatot az MDF nem szavazta meg.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!