Soros György súlyos állításokat fogalmaz meg

Nyílt levélben fordult a kereszténydemokrata Hollik István a Társaság a Szabadságjogokért Egyesülethez, a Transparency International Magyarország Alapítványhoz és a Magyar Helsinki Bizottsághoz, azt kérve tisztázzák, támogatják-e az illegális bevándorlás ügyében Soros György közelmúltban megfogalmazott álláspontját. Soros György mondatai súlyos állításokat fogalmaznak meg, mert azt tartja feladatának, hogy szuverén országok határait lebontsa, a menekültek könnyebb Európába jutása érdekében.

A kereszténydemokrata országgyűlési képviselő pénteken az MTI-hez is eljuttatott dokumentumban felidézte, hogy október 30-án a Bloomberg Business című lap közzé tette Soros György kritikáját Orbán Viktor, rádióinterjújára reagálva. Ebben Soros György úgy fogalmazott: "Orbán terve, hogy a nemzeti határok védelmét feladatként, a menekülteket pedig akadályként kezelje. A mi tervünk, hogy a menekültek védelmét kezeljük feladatként, a határokat pedig akadályként."

Hollik István szerint Soros György fenti mondata súlyos állítást fogalmaz meg. Azt tartja feladatának, hogy szuverén országok határait - mint akadályokat - lebontsa, a menekültek könnyebb Európába jutása érdekében. Felmerül az is, hogy vajon Soros György milyen közösség nevében fogalmazta meg gondolatait – közölte a KDNP-s képviselő, aki szerint közismert tény, hogy a fenti szervezeteknek a legutóbbi évben összesen több száz millió forintnyi támogatást ítéltek meg a Soros alapítvány kurátorai. Mindezek alapján egyesek joggal gondolhatják, hogy Soros György a magyar migrációs problémában alkotott véleményének a nevével fémjelzett alapítvány által támogatott szervezeteken keresztül kíván érvényt szerezni –  véli a politikus.

Hollik István azt kérte, tisztázzák, vajon jogosan gondolják-e egyesek, hogy a Társaság a Szabadságjogokért Közhasznú Egyesület, a Transparency International Magyarország Alapítvány és a Magyar Helsinki Bizottság Közhasznú Egyesület támogatja a Soros György által megfogalmazottakat. Tegyék továbbá világossá egyet értenek-e a civil szervezetüket támogató Soros György fenti szavaival és vállalják-e, hogy ezzel a magyar és a nemzetközi jogban megfogalmazott alapvető értékek semmibevételére biztatnak tömegeket.

A teljes levél

Társaság a Szabadságjogokért Közhasznú Egyesület, Kapronczay Stefánia
Transparency International Magyarország Alapítvány, Martin József Péter
Magyar Helsinki Bizottság Közhasznú Egyesület, Kőszeg Ferenc

részére
elektronikus úton

Tisztel Ügyvezető Igazgató Asszony és Úr! Tisztelt Elnök Úr!

Magyarország 2015-ben olyan kérdéssel került szembe a migrációs nyomás erősödésével, amely sokakat késztetett arra, hogy állást foglaljanak a témában. Mindamellett, hogy tiszteletben tartom a különböző álláspontokat, sajnos előfordult olyan vélemény is, amely nemes egyszerűséggel a hatályos jogszabályok semmibevételét kommunikálták, rosszabb esetben akár a tudatos megszegésére buzdítottak.

Október 30-án a Bloomberg Business című lap közzé tette Soros György kritikáját Orbán Viktor, rádióinterjújára reagálva. Elképzelhető, hogy nem ismeri a kritika teljes szövegét, ezért engedje meg, hogy a teljesség igénye nélkül idézzek az írásból:

„Orbán terve, hogy a nemzeti határok védelmét feladatként, a menekülteket pedig akadályként kezelje. A mi tervünk, hogy a menekültek védelmét kezeljük feladatként, a határokat pedig akadályként.”

Soros György fenti mondata súlyos állítást fogalmaz meg. Azt tartja feladatának, hogy szuverén országok határait – mint akadályokat – lebontsa, a menekültek könnyebb Európába jutása érdekében. A beszédet olvasva merült fel bennünk a kérdés, vajon Soros György milyen közösség nevében fogalmazta meg gondolatait a helyzet rendezésében. Közismert tény, hogy az Önök által irányított szervezeteknek a legutóbbi évben összesen több száz millió forintnyi (Társaság a Szabadságjogokért – 170 millió; Transparency International Magyarország – 43 millió; Magyar Helsinki Bizottság – 55 millió) támogatást ítéltek meg a Soros alapítvány kurátorai. Mindezek alapján egyesek joggal gondolhatják, hogy a fenti sorok írója a magyar migrációs problémában alkotott véleményének a nevével fémjelzett alapítvány által támogatott szervezeteken keresztül kíván érvényt szerezni.

Mindez azért különösen veszélyes, mert a 2007. évi LXXXIX. törvény az államhatárról a 11. §-ban a következőképpen fogalmaz: „Az államhatárt nemzetközi szerződésben és törvényben meghatározott feltételekkel – ha nemzetközi szerződés vagy az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusa kivételt nem tesz – a forgalom számára megnyitott, a forgalom jellegének megfelelő közúti, vasúti, vízi vagy légi határátkelőhelyen vagy a határátlépési ponton, ellenőrzés mellett szabad átlépni.”. De ha ez nem lenne kellő visszatartó erő, akkor érdemes figyelembe venni az Európai Parlament és a Tanács 562/2006/EK rendeletében foglaltakat, amely a személyek határátlépésére irányadó szabályok közösségi kódexének (Schengenihatár-ellenőrzési kódex) létrehozásáról szól. A dokumentum 1. cikkelyében a következő áll: „A külső határokat csak a határátkelőhelyeknél és azok hivatalos nyitvatartási ideje alatt lehet átlépni. A nyitvatartási időt egy-értelműen fel kell tüntetni azokon a határátkelőhelyeken, amelyek nem napi 24 órában tartanak nyitva.” A fenti sorokban foglaltak megszegése bűncselekmény, így az erre való buzdítás is bűncselekményre való felbujtás.

Mindezek alapján kérem, legyenek kedvesek tisztázni, vajon jogosan gondolják-e egyesek, hogy a Társaság a Szabadságjogokért Közhasznú Egyesület, a Transparency International Magyarország Alapítvány és a Magyar Helsinki Bizottság Közhasznú Egyesület támogatja a Soros György úr által megfogalmazottakat. Szíveskedjenek továbbá világossá tenni, Önök is egyet értenek-e a civil szervezetüket támogató Soros György úr fenti szavaival és ez által Önök is vállalják-e, hogy ez által a magyar és a nemzetközi jogban megfogalmazott alapvető értékek semmibevételére biztatnak tömegeket.

Jelen levelet az Önök részére történő megküldését követően a sajtóhoz is eljuttatom.

Megtisztelő válaszukat előre is nagyon köszönöm.

Üdvözlettel,

Hollik István
országgyűlési képviselő
Kereszténydemokrata Néppárt

Budapest, 2015. november 6.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!