Sorra hullik le a lepel a Jobbik igazi arcáról

Az MSZP kormányzása alatt kivéreztették és leépítették az egészségügyet, ezzel szemben a Fidesz-kormány által végrehajtott egészségpolitikai reformok működnek – közölte a nagyobbik kormánypárt hétfőn az MTI-vel. A Fidesz közlemény kitért arra is, hogy a szerintük mindegy, hogy a Jobbik milyen „cukiság-kampányt tesz a kirakatba", sorra hullik le a lepel a párt igazi arcáról. A Demokratikus Koalíció pedig még most is a bevándorlók mellett kampányol a Fidesz szerint.

A szocialisták kormányzásuk alatt kivéreztették és leépítették az egészségügyet

A Fidesz szerint az MSZP kormányzása alatt kivéreztették és leépítették az egészségügyet, ezzel szemben a Fidesz-kormány által végrehajtott egészségpolitikai reformok működnek.

A nagyobbik kormánypárt ezt arra reagálva közölte hétfőn az MTI-vel, hogy Tukacs István MSZP-s politikus sajtótájékoztatóján azt mondta, a kabinet által tervezett életpályamodell „toldozása, foldozása" helyett egy egyszeri, mintegy 150 százalékos béremelésre lenne szükség az egészségügyben.

A Fidesz álláspontja szerint a korábbi 95 ezer egészségügyi dolgozót érintő béremelések után idén júliustól megemelték az orvosok és szakdolgozók mozgóbérét, 43 ezer ápoló és 18 ezer orvos kapja kézhez szeptemberben az alapbérhez igazított bérkiegészítést. Jövőre tovább nő az ápolók, az orvosok, a szakvizsgázott fiatal orvosok bére, a szakorvosok minimálbére, a rezidenseket oktató orvosok bére és a háziorvosok támogatása is. Emellett országszerte sorra újulnak meg a rendelők és a kórházak, és új budapesti kórház is épülni fog – olvasható a közleményben.

A Jobbik igazi arcáról sorra hullik le a lepel

A Fidesz szerint mindegy, hogy a Jobbik milyen "cukiság-kampányt tesz a kirakatba", sorra hullik le a lepel a párt igazi arcáról.

A Fidesz ezt arra reagálva közölte hétfőn az MTI-vel, hogy Novák Előd jobbikos képviselő sajtótájékoztatón arra szólította fel az országgyűlési képviselőket, hogy az ő példájukat követve vállaljanak rendszeres önkéntes munkát.

A nagyobbik kormánypárt szerint a Jobbik soraiban bevándorlókkal üzletelő embercsempészek, pénzhamisítók, erőszakos bűnözők, betörők, ügynökgyanús személyek vannak, a párt számos ügyben együttműködik a Gyurcsány-koalícióval és becsapja a szavazóit.

A DK még most is a bevándorlók mellett kampányol

A Fidesz szerint a Demokratikus Koalíció (DK) még most is a bevándorlók mellett kampányol és csak brüsszeli feljelentgetésre képes, miközben a bevándorlók miatt egyre elviselhetetlenebb nyomás nehezedik Magyarországra és Európára.

A nagyobbik kormánypárt parlamenti frakciója hétfői, MTI-hez eljuttatott közleményével Niedermüller Péter DK-alelnök szavaira reagált, aki sajtótájékoztatóján felszólította a kormányt, hogy tíz napon belül számoljon el, mire fordította azt a pénzt, amelyet az európai uniós intézmények a bevándorlási helyzet kezelésére adtak Magyarországnak 2015-ben. Amennyiben a kabinet nem tesz eleget a felszólításnak, akkor az Európai Bizottsághoz fordul.

A Fidesz reagálásában azt írta: Gyurcsány Ferenc és társai egyértelművé tették, ha rajtuk múlna, akkor szélesre nyitnák Magyarország kapuit és tárt karokkal várnák a törvénysértő bevándorlók százezreit. Ez a baloldali politika vezetett oda, hogy Európát ma elözönlik az illegális bevándorlók, és soha nem látott társadalmi, gazdasági, kulturális, biztonsági konfliktus fenyegeti az európai országokat.

Közölték továbbá: ebben a helyzetben a baloldal csak Magyarország hátba támadására képes, mivel Brüsszelben feljelentették az országot a déli határon épülő határzár miatt.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!