Spaller Endrét nevezi ki a Nemzeti Innovációs Hivatal elnökévé Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter február 1-jei hatállyal – közölte a nemzetgazdasági tárca. Spaller Endre parlamenti munkája során öt bizottságban dolgozott és egy albizottságot vezetett. A legaktívabb munkát az innovációs bizottságban végezte, ott szerezte meg azt a szakmai tapasztalatot és kapcsolatrendszert, ami alkalmassá teszi őt a hivatal vezetésére – áll a közleményben.
A minisztérium tájékoztatása szerint Spaller Endre az Eötvös Lóránt Tudományegyetem szociológia szakán végzett. Tudományos pályáját még egyetemistaként kezdte, ösztöndíjas volt Brüsszelben, majd az Egyesült Államokban. Dolgozott a Károli Gáspár Református Egyetemen, és több cégnél. 2010 óta KDNP-s országgyűlési képviselő.
A hivatalt 2011-ben hozták létre, feladatai közé tartozik többek között a kis- és középvállalkozások innovációs tevékenységének ösztönzése és innovációs képességének fejlesztése, a hazai kutatás–fejlesztési eredmények nemzetközi piacra juttatásának ösztönzése, a kutatás–fejlesztés területén megvalósuló magyarországi befektetések ösztönzése, valamint a tudomány-, technológia- és innovációpolitika kidolgozásában és megvalósításában való közreműködés.