Stratégiai érdekünk az azeri gáz Közép-Európába juttatása

Magyarország és egész Európa stratégiai érdekének tartja Orbán Viktor, hogy Közép-Európába is érkezzen azeri gáz. Ennek egyetlen módja a kormányfő szerint az, ha az egymással szomszédos államok összekötik vezetékrendszereiket. A miniszterelnök erről azután beszélt, hogy kedden a Parlamentben tárgyalást folytatott a budapesti munkalátogatáson tartózkodó Ilham Aliyev azeri elnökkel, akivel közös nyilatkozatot írt alá a két ország közötti stratégiai partnerségről.

Orbán Viktor sajtónyilatkozatában megerősítette azt a magyar kormányzati célt, hogy a versenyképesség érdekében az energia árát az Egyesült Államokban ismert árszintre szorítsák le. Ehhez partnerekre van szükség, és „Azerbajdzsán itt is bejön a képbe" – mondta.
 
A miniszterelnök Magyarország és egész Európa stratégiai érdekének nevezte, hogy Közép-Európába is érkezzen azeri gáz. A jelenlegi szerződések azonban csak azt garantálják – folytatta –, hogy az azeri energiahordozó Dél-Európába el fog jutni, így „a mi dolgunk a következő években, hogy megteremtsük annak feltételeit, hogy az azeri gáz feljuthasson délről Közép-Európába is".
 
Ennek egyetlen módja szerinte az, ha az egymással szomszédos államok összekötik vezetékrendszereiket. A miniszterelnök ezért sürgette az Európai Unió tagországait egy közös energiapiac létrehozására, amelynek „első lépése nem lehet más, mint a szomszédos államok csőrendszereinek összekapcsolása".
 
Hozzátette, Magyarország ebből a szempontból mintaállam, „fair, korrekt partner", hiszen nincs olyan szomszédja, ahonnan energiát kap, és ne tudna oda energiát szállítani. „Ezzel egyedülállóak vagyunk a térségben" – jelentette ki.
 
 
Orbán Viktor szerint a „két dinamikusan fejlődő állam" között létrejött magyar-azeri stratégiai megállapodás sem csak Magyarország, hanem az EU érdekeit is szolgálja, hiszen az unió és Azerbajdzsán között már 1996-ban létrejött egy partnerségi és együttműködési megállapodás.
 
Megjegyezte ugyanakkor, hogy a magyar-azeri együttműködés potenciálja „jóval magasabb annál, mint amit eddig valóra tudtunk váltani".
 
A kormányfő különösen értékes országnak nevezte Azerbajdzsánt, mert – mint fogalmazott – „egyfajta hidat képez Európa és Ázsia között", és bizonyítékot ad arra, hogy „léteznek a keleti világban olyan országok, amelyek szekularizáltak, és ezért a józan ész alapján tudják alakítani a kapcsolatukat a racionális alapokon nyugvó nyugati világgal". Ráadásul – folytatta – Azerbajdzsán mintaállam abból a szempontból is, hogy hogyan lehet felépíteni az energiaszektorra egy olyan gazdasági rendszert, amely lépésről lépésre a gazdaság többi szektorát is felépíti és világszínvonalúvá teszi.
 
Orbán Viktor azt is mondta, Magyarországnak sok oka van arra, hogy „nagy tisztelettel" emlegesse Azerbajdzsánt, annak elnökét és az elnök édesapját, Heydar Aliyev volt azeri államfőt.
 
A kormányfő végül beszámolt arról, hogy Magyarország 200 azeri diáknak ajánl fel ösztöndíjat. Célnak nevezte továbbá, hogy esetleg magyar felsőoktatási intézmény jöjjön létre a kaukázusi országban.
 
A nyilatkozatok előtt a magyar fél és az azeri delegáció tagjai nyolc megállapodást írtak alá. A két ország közötti stratégiai partnerségi nyilatkozat mellett megállapodás jött létre a két kormány között a légi közlekedésről, a magyar gazdasági tárca és az azeri szakminisztérium között a turizmusról, együttműködési megállapodást kötött a két főváros, Budapest és Baku, és szándéknyilatkozatot írt alá a két agrártárca az állat-egészségügyi együttműködésről.
 
 
Emellett jóváhagytak egy megállapodást a fejlesztési tárca és az azeri hírközlési minisztérium között az innovatív stratégiák alkalmazásáról, valamint két dokumentumot is aláírtak a sport és az ifjúság, illetve az oktatás területén való együttműködésről.
 
Azeri elnök: Azerbajdzsán és Magyarország elkötelezett az együttműködés mellett
 
Ilham Aliyev sajtónyilatkozatában kiemelte: a két ország közötti politikai kapcsolatok kiválóak, a gazdasági kapcsolatok pedig gyorsan fejlődhetnek. Emlékeztetett: Orbán Viktor már kétszer járt Bakuban, ő maga pedig most harmadszor látogatott el Budapestre. E látogatások jól mutatják a két ország közötti együttműködés magas szintjét, és lendületet adnak a gazdasági kapcsolatok fejlődésének – tette hozzá.
 
Az azeri elnök szerint a jó politikai kapcsolatok nagy lendületet adhatnak a Magyarország és Azerbajdzsán közötti kereskedelmi forgalomnak is, amely az idén is növekedett. Rendkívül nagy az érdeklődés mindkét ország üzleti köreiben a másik ország iránt, jó kölcsönös befektetési és együttműködési lehetőségek kínálkoznak – mondta.
 
Üdvözölte, hogy a magyar cégek jelenléte egyre jelentősebb az azeri piacon – elsősorban a mezőgazdaságban, a vízgazdálkodásban és az infrastruktúra fejlesztésében.
 
Ilham Aliyev a most aláírt megállapodások közül a stratégiai partnerségről szóló közös nyilatkozatot emelte ki, mint mondta, ez lefedi a két ország céljait, amelyeket szeretnének elérni, és biztosítja az együttműködés sikerét, továbbá segíti a kapcsolatok fejlődését Azerbajdzsán és az EU között is.
 
 
Jónak nevezte az együttműködés kilátásait az energiaszektort illetően is: Azerbajdzsán új forrást jelenthet Európának, és az országnak szüksége van az európai piacra – mutatott rá. Közölte: Azerbajdzsánnak óriási gáz- és olajkészletei vannak, ezekből a déli korridoron keresztül szállíthatna Európába, és szilárdan elhatározta, hogy véghez is viszi ezt a projektet.
 
A Budapesten munkalátogatáson tartózkodó azeri államfő megköszönte Magyarországnak, hogy 200 ösztöndíjast fogad Azerbajdzsánból, mint mondta, az ilyen kezdeményezések erősítik a két ország polgárai közötti kapcsolatokat.
 
Ilham Aliyev végül bakui látogatásra hívta Orbán Viktort, hogy folytathassák a megkezdett párbeszédet.
 
Orbán Viktor és Ilham Aliyev az Országházban folytatott tárgyalások után beszédet mond a magyar-azerbajdzsáni üzleti fórumon a Sofitel szállodában.
 
Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!