Súlyos jogi aggályok merülnek fel az MSZP választási indulása kapcsán

Vejkey Imre az Országos Választási Bizottság (OVB) KDNP-s delegáltja múlt héten indítványozta, hogy a csatolt dokumentumok hiányosságai miatt függesszék fel az MSZP nyilvántartásba vételét. Az OVB többsége ezt elutasította és végül a Legfelsőbb Bíróság (LB) is helybenhagyta a döntést. Vejkey Imre ennek ellenére vallja: a végzés ellen súlyos jogi aggályok merülnek fel; 21 év óta ugyanazon hiányos fővárosi bírósági anyag alapján történik ugyanis az MSZP választási indításának engedélyezése.

Vejkey Imre alkotmányjogász, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) jogi szakbizottságának elnöke, az Országos Választási Bizottság (OVB) tagjaként múlt héten vitába keveredett kollégáival, mert felvetette, hogy az egyesülési jogról szóló törvény ismeretében aggályos a szocialista párt 1989-es alapítása.

A január 25-i ülésen Vejkey Imre megállapította: az MSZP által csatolt dokmentumok között a fővárosi bírósági kivonat hiányos, ezért indítványozta, hogy amíg ezek az OVB számára nem megállapíthatóak, az MSZP nyilvántartásba vételének eljárását függesszék fel. Közben az Országos Választási Iroda (OVI) is hiánypótlást kért a Fővárosi Bíróságtól, de végül az OVB többsége nem kívánta bevárni a hiánypótlást, és 7:2 arányban döntött az MSZP nyilvántartásba vételéről. A Legfelsőbb Bíróság (LB) is foglalkozott a kérdéssel, majd január 28-án helybenhagyta az OVB korábbi döntését.

Vejkey Imre a Magyar Nemzetnek adott interjúban elfogadja, hogy az LB végzése után nincs jogorvoslati lehetőség, de vallja: a végzés ellen súlyos jogi aggályok merülnek fel; 21 év óta ugyanazon hiányos fővárosi bírósági anyag alapján történik ugyanis az MSZP választási indításának engedélyezése.

Vejkey hozzátette: kutatásokat végzett azt illetően, hogyan lett az MSZMP-ből MSZP, és mindeddig homályban maradt tényekre bukkant, ezek szerint az MSZP egy megszűntnek tekinthető szervezetre (MSZMP) alapított jogutódlást,leplezetten, ugyanis egyszerre akart jogutód és nem jogutód lenni. Az MSZP ezzel a megtévesztő húzással többmilliárdnyi egypárti vagyont tudott megtartani, ugyanakkor új pártként tudott megjelenni a bíróság és a közvélemény előtt.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!