Varga Mihály szerint a 2010-es költségvetésnek nem sok köze van a valósághoz, azonnali, sürgős beavatkozásra van szükség. A Miniszterelnökség államtitkára a gazdasági tényfeltáró bizottság részjelentését ismertetve szombaton azt mondta: nem igazak a tervezett, így a regisztrációs, a jövedéki, a vállalkozásokhoz kapcsolódó adóbevételek, ahogy nem igazak a költségvetési szervek kiadásaira vonatkozó számok sem, és nem történtek meg a strukturális átalakítások. Az idei költségvetésben számos súlyos valótlanság, trükk szerepel, ezért azonnal cselekedni kell. A hét végén a kormány rendkívüli ülésen dolgozza ki az akciótervet. Háromnapos rendkívüli kormányülés kezdődik szombaton, a miniszterek a gazdasági akcióterv mellett az elszámoltatás menetrendjéről és az árvízzel kapcsolatos helyzetről tárgyalnak.
A tényfeltáró bizottság vezetője kiemelte: nem igazak a közlekedési vállalatok, a BKV, a MÁV, a Malév kiadásaira vonatkozó adatok, valamint az állami vagyonnal kapcsolatos befizetések, a tb-alapokra, az önkormányzatokra, az elkülönített állami pénzalapokra vonatkozó adatok sem. A bizottság nem találta valósnak a számokat az egyik nagy áramszolgáltató vállalat felé fennálló tartozás összege és a Vértesi Erőművel kapcsolatos kötelezettségek esetében sem. A Magyar Fejlesztési Banknál, illetve a Hitelgarancia Rt.-nél pedig 100 milliárd forint nagyságrendű veszteséggel kell számolni.
A kormány tartani akarja a 2010-es tervezett hiánycélt – szögezte le Varga Mihály. Kérdésre válaszolva hozzátette: lesz adócsökkentés az idén. Az országnak továbbra is arra kell törekednie, hogy belépjen ez euróövezetbe, azaz teljesíteni kell a jövőben az ezzel kapcsolatos feltételeket, ezzel a céllal a miniszterelnök is egyetért.
Varga arra a kérdésre, hogy csődközeli-e a magyar gazdaság helyzete, azt válaszolta: a helyzet konszolidált, a tervezett 3,8 százalékos hiány mértéke tartható, de ehhez a kormánynak intézkedéseket kell hoznia. Megfogalmazása szerint túlzó minden olyan összevetés, amely magasabb kockázati felárral rendelkező országgal hasonlítja össze Magyarországot, „ha ezt egy kolléga teszi, az pedig nem szerencsés”. A forint árfolyama az elmúlt napokban a közép-európai valuták árfolyam-alakulását követte – emlékeztetett az államtitkár.