Surján László: nem közeledtek az álláspontok a költségvetést illetően

Egyelőre nem közeledtek az álláspontok, az Európai Parlament (EP) és a tagállami kormányokat képviselő Európai Tanács messze van még attól, hogy megállapodásra jusson az EU idei költségvetési többletigénye, illetve jövő évi költségvetése ügyében – közölte Surján László néppárti EP-képviselő pénteken az MTI-vel, miután a két uniós intézmény küldöttsége megtartotta az első egyeztető ülést. A KDNP-s politikus az EP 27 fős tárgyaló delegációjának magyar tagja.

Surján László szerint a Tanács mereven ragaszkodik az uniós költségvetési kiadások csökkentéséhez.

„Ez annál is kevésbé érthető, mert már a 2012. évi költségvetés is elégtelennek bizonyult. Éppen ez az egyeztetés egyik témája, hogy 2012-ben várhatóan 9 milliárd euróra lesz szükség a futó programok többletkifizetési igényeinek teljesítésére. A pénzhiány főleg a felzárkóztatási és vidékfejlesztési programokat érinti, itt több mint 8 milliárd euró a hiány, de például az Erasmus programból is 90 millió euró hiányzik a diákok ösztöndíjaira" – hangsúlyozta a magyar EP-képviselő.

Surján László szerint az következett be, ami már a 2011. év végi költségvetési megállapodáskor látható volt: a költségvetésben tervezett kifizetések nem lesznek elegendőek a futó programokra. Az Európai Parlament ezért sürgeti a Tanácsot, hogy a 2011-es megállapodásuknak megfelelően minél előbb fogadja el az Európai Bizottság – az unió javaslattevő-végrehajtó intézménye – által beterjesztett „pótköltségvetést".

Jó hírnek nevezte Surján László azt, hogy a 2012-re még szükséges 9 milliárd euróból 3,1 milliárd euró elvileg már „megvan": a versenyjogi és más területeken kiszabott pénzbírságokból folyik be az uniós költségvetésbe. A tagállamoktól így 5,9 milliárd eurót kér az Európai Bizottság és vele egyetértésben a parlament.

A pénteki egyeztetés másik fő témája a 2013. évi uniós költségvetés volt. A KDNP politikusa szerint itt is távol van egymástól az EP és a Tanács álláspontja. A képviselők az október 23-i plenáris szavazáson a kötelezettségvállalások szintjét 151,1 milliárd euróban, a kifizetések szintjét 137,9 milliárd euróban határozták meg. A parlamenti olvasat így kötelezettségvállalásokban közel 1,5 milliárd euróval, kifizetésekben 5,3 milliárd euróval adna többet 2013-ban közösségi célokra a Tanácséhoz képest. Surján László szerint ezzel a képviselők megerősítették: „kevesebb pénzből nem lehet több Európát építeni".

Az egyeztető tárgyalások november 9-én zárulnak, a Tanács és az EP tárgyaló delegációjának akkorra méltányos kompromisszumra kell jutnia - hangsúlyozta a néppárti képviselő.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!