A KDNP frakció a szabad vasárnap bevezetésének előkészítéseként megbeszélést folytatott a munkavállalói szervezetek részéről Sáling Józseffel, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének vezetőjével, a Munkástanácsok részéről pedig Palkovics Imrével. A családok képviseletében a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnökasszonya, Székely Hajnalka vett részt az egyeztetésen. A tanácskozás résztvevői támogatták kezdeményezésünket, amely meglátásuk szerint a többség elvárásainak megfelel a munkavállalói és a fogyasztói oldal részéről is.
A megbeszélésen kikristályosodott, hogy megfelelő megoldás lenne, ha vasárnaponként a vásárlói igényeket a családi vállalkozások által működtetett üzletek szolgálnák ki. A megjelent felek rögzítették, hogy különböző közhasznú szolgáltatásokat ne érintsen a korlátozás, úgy, mint gyógyszertárakat, benzinkutakat, virágüzleteket, pékségeket, stb.
A kereszténydemokraták kezdeményezésének célja, hogy a héten az egyetlen általános pihenőnap minden családnak biztosítsa az együtt töltött idő lehetőségét. Bízunk benne, hogy több európai ország – például Ausztria és Németország – mellett, ahol régóta és jól működik ez a rendszer, hazánkban is zökkenőmentesen bevezethető a szabad vasárnap intézménye.