A szabadságról, a hazáról nem elég csak beszélni [videó és galéria]

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) országgyűlési határozati javaslatban kezdeményezi, hogy a jövőben a I. világháború magyar hőseiről méltó módon emlékezzenek meg – mondta Rubovszky György, frakcióvezető-helyettes pénteken az Országházban tartott sajtótájékoztatón. Vejkey Imre frakcióvezető-helyettes elmondta: a szabadságról, a hazáról nem elég csak beszélni, azért harcolni kell a háborúban és tenni kell érte a békés hétköznapokban.

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) országgyűlési határozati javaslatban kezdeményezi, hogy a jövőben a I. világháború magyar hőseiről méltó módon emlékezzenek meg – mondta Rubovszky György, frakcióvezető-helyettes pénteken. Közölte: azt szeretnék, ha az olaszországi Doberdóban található emléktábla és magyar kápolna mellett a horvátországi Pulában lévő haditengerészeti temetőben is méltó módon állítanának emléket az I. világháború magyar hőseinek.

Ahhoz, hogy megértsük jelenünket és birtokba vehessük jövőnket, emlékeznünk kell a történelmünkre, hőseinkre, hogy példaként lássuk küzdelmüket, a hazáért hozott áldozataikat – fogalmazott Vejkey Imre frakcióvezető-helyettes. Hozzátette: a magyarság emlékezik, a nemzet ugyanis ezer év alatt megtanulta, hogy a szabadságról, a hazáról nem elég csak beszélni, azért harcolni kell a háborúban és tenni kell érte a békés hétköznapokban. Azt mondta, napjainknak is megvan a kihívása, a világ nagyhatalmai ma az I. világháborút úgy akarják elfeledtetni az emberekkel, hogy közben az abból származó békediktátumokat tekintik status quo-nak. Nekünk azonban nem szabad megfeledkezni arról a több mint hatszázezer magyar katonáról, akik elestek az I. világháborúban, sem pedig a trianoni békediktátumról.

Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke felidézte közelmúltbeli pulai látogatásukat, amelynek során felkeresték az Osztrák-Magyar Monarchia haditengerészeti temetőjét, és megemlékeztek az ott nyugvó magyar hősökről. Rámutatott: a monarchia hadiflottája a világon a hatodik legerősebb volt, és a legénység húsz százaléka, 27 ezer katona, magyar volt. Hozzátette: a temetőben Ausztria, Németország, Olaszország és Horvátország közös emlékművet állított, Magyarország azonban ezt még nem tette meg, csupán egy kis tábla jelzi, hogy magyarok is nyugszanak itt.

Fotógaléria

Rubovszky György és Vejkey Imre sajtótájékoztatója az I. világháború magyar hőseiről való méltó megemlékezésről

A KDNP az Emberi Méltóság Tanácsával közösen hajtott fejet az Országgyűlés épületében a magyar áldozatok előtt.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!