Szakadék szélén az oktatás

Oktatási fórumra hívta az érdeklődőket a közelmúltban a nyírbátori Báthory István Gimnázium és Szakközépiskola Pedagógus Közössége, melynek előadója dr. Hoffmann Rózsa oktatáspolitikus volt. A helyi lapnak adott interjúban az oktatásügy jelenéről és jövőjéről a kereszténydemokraták szakpolitikusa elmondta: az elmúlt nyolc esztendő idegen, erőltetett nevelési és tanítási koncepciója felrúgta a legalapvetőbb, egészséges normákat.

Oktatási fórumra hívta az érdeklődőket a közelmúltban a nyírbátori Báthory István Gimnázium és Szakközépiskola Pedagógus Közössége, melynek előadója dr. Hoffmann Rózsa oktatáspolitikus volt. A Pázmány Péter Katolikus Tudományegyetem Pedagógiai Intézetének vezetője pár nappal korábban a nyíregyházi Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium kápolnájában tartott ünnepélyes tanévnyitón vett részt.

Az oktatásügy jelenéről és jövőjéről a kereszténydemokraták szakpolitikusa elmondta: az elmúlt nyolc esztendő idegen, erőltetett nevelési és tanítási koncepciója felrúgta a legalapvetőbb, egészséges normákat. Ne bántsd a gyereket, ne követelj, hagyd csak lubickolni! – összegezhetnénk a ma divatos iskolafilozófia üzenetét. Ennek jegyében megszűnt az osztályozás az alsó tagozaton (gyakorlatilag tilossá vált az évismétlés), megkezdődött az erőltetett integráció a szükséges személyi, szakmai és tárgyi feltételek megteremtése nélkül, és eltűntek a tanítás tartalmi elemei a Nemzeti alaptantervből: nincs már kötelező ismeretanyag, a normál (középszintű) érettségi követelményeivel egy 10-12 éves gyermek is könnyedén elbánik, és az iskolák nevelési normáit nyíltan felrúgó diákokat nem engedik büntetni. Milliárdokat költöttünk eddig a szakképzés korszerűsítésére, a cigány tanulók felzárkóztatására, ám az eredmények cseppet sem javultak, sőt, romlottak.

– Ha mindehhez hozzáadjuk a szintén reformköntösbe bújtatott rombolást a pedagógus szférában (elbocsátások, óraszámnövelés, tekintélyrombolás stb.), nem csoda, hogy az oktatásügy mély válságban vegetál. Az iskolákban teret hódító kór az új nemzedék egészséges fejlődését veszélyezteti, ezért e területen mindennél sürgetőbb és szükségszerűbb a gyógyítás. Nagy változásokra van szükség, melyeket jó szakmapolitikai döntéseknek kell megelőznie.

A jövő évi országgyűlési választások után felálló kormánynak végre kell hajtania azokat a változtatásokat, amelyek elmaradtak húsz évvel ezelőtt, fel kell építenie egy a hagyományokra épülő, értékőrző, mégis korszerű új oktatási rendszert, mely újra az embernevelésre és a valódi értékekre fókuszál az évszázadok tudományos és gyakorlati munkássága és a kikristályosodott szakmai irányvonalak mentén – tette hozzá dr. Hoffmann Rózsa

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!