Szakkollégium hit- és szeretetbeli megerősödés és a tudás szolgálatában

Egyetemi diákok számára létesített szakkollégiumként működik a jövőben a Szent György utca 7 szám alatti felavatott és felszentelt Szent Pál Katolikus Szakkollégium.

Az intézmény tudományos előadásoknak is helyet ad, továbbá közéleti fórumok, előadások helyszíne is lesz. beruházással megvalósult intézményt. Az átadáson Firtl Mátyás, Sopron és környéke kereszténydemokrata országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy a mai, erkölcsi válságát elő magyar társadalomnak szüksége van a keresztény hitet és erkölcsöt erősítő helyekre, és arra a fiatal nemzedékre, amely életét ezekre az értékekre alapozza.

A 60 férőhelyes, a soproni egyetemi karok hallgatóinak otthont adó kollégiumnak egyelőre 40 lakója van, akik kétágyas, a legkorszerűbb berendezéssel felszerelt apartmanokban lakhatnak. A Győri Egyházmegye finanszírozásból, több mint 250 millió forintos A Szent György templomban tartott szentmisét követően adták át és szentelte fel a megyéspüspök az új szakkollégiumot.

A Szent Pál évében megépült szakkollégium névadója, Szent Pál igazi, a hitnek elkötelezett példaképe lehet a fiatal nemzedéknek – mondta Pápai Lajos megyéspüspök.
Henczel Szabolcs, a kollégium igazgatója, egyetemi lelkész arról szólt, hogy az új épület, segítse az abban lakók, és az oda látogatók hit- és szeretetbeli megújulását, hogy tudják betölteni a keresztényi küldetésüket az egyetemen, a környezetükben.

Az átadáson Firtl Mátyás, Sopron és környéke kereszténydemokrata országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy a mai, erkölcsi válságát elő magyar társadalomnak szüksége van a keresztény hitet és erkölcsöt erősítő helyekre, és arra a fiatal nemzedékre, amely életét ezekre az értékekre alapozza. Hangsúlyozta: ő maga több, máriacelli zarándokút alkalmával, legutóbb pedig a Rómába tett zarándokúton is meggyőződött arról, hogy a mai fiatalok is fontosnak tartják a keresztény értékrendhez való igazodást. Megyei közgyűlési alelnökként az avatóünnepségre a szakkollégiumnak nyújtott támogatás hírével érkezett Firtl Mátyás, aki Henczel Szabolcsnak az eddigi, az orsolyita diákok között végzett munkájáról is elismeréssel szólt, azzal a meggyőződéssel, hogy az egyetemi ifjúság között is hasonló, áldásos tevékenységet végez majd a lelkész.

Építse tovább a házat és ezzel együtt a benne lakókat és a várost is az Úr, legyen Isten áldása az új kollégiumban lakókon: ,,Ha az Úr nem építi a házat, az építők hiába fáradnak. Hogyha az Úr nem őrzi a várost, az őr hiába őrködik fölötte." - idézte a 127. Zsoltárt Firtl Mátyás köszöntőjében.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!