Számos kérdésben megoldás született

Sok vita volt a Fidesz és a KDNP háromnapos kihelyezett frakcióülésén, de számos kérdésben megoldás született, ami az előrelépést segíti – összegzett Harrach Péter. Mint mondta: a családok védelméről szóló törvényjavaslat, illetve a munka törvénykönyve nem került napirendre, ezeket későbbi frakcióülésen tárgyalják. A KDNP frakcióvezetője ugyanakkor azt mondta, ettől függetlenül szeptember végén, októberben be tudják nyújtani javaslatukat.

Sok vita volt a Fidesz és a KDNP háromnapos kihelyezett frakcióülésén, de számos kérdésben megoldás született, ami az előrelépést segíti – összegzett Harrach Péter. A Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője az ülés után azt mondta, hogy a viták nem a pártok közötti nézetkülönbségekből fakadtak, hanem az egyes frakciókon belüli különböző szempontok jelentek meg az egyes témák tárgyalásakor.
    
Harrach Péter frakciószövetség által meghozott és támogatott döntésekről szólva kiemelte, hogy a jövőben állami feladat lesz a fekvő- és a járóbeteg-ellátás, a szociális feladatok ellátása ugyanakkor önkormányzati hatáskörben marad. Kitért arra, hogy az eddigi önkormányzati fenntartású alap- és középfokú oktatási intézmények állami kézbe kerülnek. Oktatási témák a plenáris ülésen nem szerepeltek, csak annyiban érintették, amennyiben az önkormányzati törvényhez kapcsolódtak.
    
A frakcióvezető az önkormányzati változások kapcsán szólt arról, hogy a kisebb települések esetében egyesített polgármesteri hivatalok működnek majd. Arra a kérdésre, hogy ez hány lakos esetében lesz így azt mondta, erről még nem született döntés. Mindenhol lesz polgármester, képviselőtestület, és egy-egy ügyintéző, tehát ellátatlanul nem maradnak kistelepülések.
    
Hozzátette: a családok védelméről szóló törvényjavaslat, illetve a munka törvénykönyve nem került napirendre, ezeket későbbi frakcióülésen tárgyalják. A KDNP frakcióvezetője ugyanakkor azt mondta, ettől függetlenül szeptember végén, októberben be tudják nyújtani javaslatukat.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!