A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) a korábbi elképzelésekkel ellentétben azt támogatja, hogy a nemzetiségi önkormányzatok tartsák fenn a nemzetiségek egyes intézményeit, köztük az óvodákat. Szászfalvi László egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár csütörtöki, tatabányai sajtótájékoztatóján azt mondta: a tárca egyeztetést kezdett a köznevelési törvény módosításáról a Nemzeti Erőforrás Minisztériummal.
Szászfalvi László közölte: „a leginkább azt támogatjuk, hogy a nemzetiségi önkormányzatok legyenek az intézményfenntartók". Mint az MTI-nek elmondta, azt az álláspontot képviselik, hogy a nemzetiségek meg tudják tartani intézményeiket, és ezek fenntartásánál a nemzetiségi önkormányzatok kerülhessenek helyzetbe. Az oktatásért felelős tárca nyitott az elképzelésre és a kérdés megnyugtatóan rendeződni fog – tette hozzá a kereszténydemokrata politikus.
A finanszírozásról szólva az államtitkár kifejtette, a nemzetiségek eddig is kaptak kiegészítő normatívát, amely az előző év önkormányzati hozzájárulásához igazodott. Az önkormányzati intézmények államosításával új helyzet jön létre, de „igyekeznünk kell megtartani azokat a pozíciókat, melyek azt előző időszakban megvoltak" – fogalmazott.
Korábban a Komárom-Esztergom megyében működő „Polgármesterek a Falukért" egyesület 11, nemzetiségi óvodát működtető tagtelepülése és a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata beadvánnyal fordult a KIM-hez. Ebben azt írták: nem értenek egyet a nemzetiségi óvodák állami fenntartásával, mert azzal a helyi hagyományok, szokások átörökítése kerül veszélybe; ezeket egyedi jellegzetességük miatt nem lehet központilag, államilag irányítani.
Az egyesület tájékoztatása szerint a minisztérium az országos nemzetiségi önkormányzatok vezetőivel folytatott megbeszélés után levélben fejtette ki: az államtitkárság álláspontja szerint a nemzetiségi óvodai ellátás az óvodai ellátás részeként helyi önkormányzati feladat, ezért szükséges a köznevelési törvény módosítása.