A hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnáziumban felavatták Kálvin János mellszobrát. Kálvin az Istenre mutató ujj volt ebben a világban - mondta Szászfalvi László, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára az ünnepségen. Kálvin János egész életműve nem szólt másról, mint Isten dicsőségéről, az isteni ige középpontba állításáról- tette hozzá a kereszténydemokrata politikus.
Soha nem alázkodott meg egyetlen ember vagy hatalom előtt sem, de mindig, minden körülmények között megalázta önmagát Isten előtt - fogalmazott a politikus.
Kálvin János a cselekvő hit, a hit cselekvésének embere is volt. Nem reformokat, hanem reformációt csinált, nem moralizált, nem erkölcsi receptgyűjteményt írt elő követőinek, hanem a totális megújulást hirdette meg - jelentette ki Szászfalvi László.
Ma nem pusztán reformokról kell beszélnünk nekünk sem itt Magyarországon, hanem reformációról; nem részterületekre koncentrálva moralizálnunk kell, hanem a totális megújulást kell meghirdetünk. Kálvin János öröksége azt üzeni: nem lehetséges szociális, oktatási, egészségügyi, gazdasági megújulás lelki és szellemi megújulás nélkül - hangsúlyozta az államtitkár.
Lantos Györgyi és Máté István alkotását, a fiatal Kálvint ábrázoló bronz mellszobrot - melyet Kenéz Heka Etelka költő adományozott az iskolának - a gimnázium előcsarnokában állították föl, átellenben a névadó Bethlen Gábor portréjával.
A szoboravatás előtt hálaadó istentiszteletet tartottak Református Ótemplomban, ahol Tőkés László püspök, az európai parlament alelnöke hirdetett igét.