Százezreket véd meg a hajléktalanságtól a moratórium meghosszabbítása

Családok százezrei kerülhetnének rendkívül nehéz helyzetbe, és válhatnának akár hajléktalanná, ha nem hosszabbítanák meg a kilakoltatási moratóriumot – mondta Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium kereszténydemokrata parlamenti államtitkára az ATV Start című műsorában. A KDNP alelnöke határozottan cáfolta, hogy devizahitel-ügyben, vagy akár más kérdésekben a Jobbik elképzeléseit valósítanák meg.

A KDNP-s képviselő szerint ezért első körben a devizahitel-konstrukciók problémájára kell megoldást találni, ezután lehet vizsgálni, hogy az adósok mennyiben vállalták túl magukat a pénzügyi teljesítőképességük tekintetében. Persze a kilakoltatási moratórium meghosszabbításától függetlenül a törlesztőrészleteket ugyanúgy fizetni kell, de nagyon nem mindegy, hogy a bankok egyoldalú lépéseiből adódó fizetési kötelezettségeket teljes mértékben az adósnak kell állnia, vagy esetleg van lehetőség a terhek megosztására, tette hozzá Rétvári.

A KDNP alelnöke kifejtette: nem igaz, hogy devizahitel-ügyben, vagy akár más kérdésekben a Jobbik elképzeléseit valósítanák meg. Mint mondta, a sikeres döntéseket mindenki szereti a sajátjának betudni, de a szavazásokon mindig kiderül, hogy egy-egy javaslatot kik támogatnak valójában. A Büntető törvénykönyv szigorítását, valamint az offshore-tilalomról szóló törvényjavaslatot például mindegyik ellenzéki párt leszavazta – jegyezte meg Rétvári, aki szerint a Jobbik a kormány után fut, amikor a bankok szigorúbb büntetését javasolja, hiszen a nemzeti bank eddig is súlyos, adott esetben milliárdos bírságokat szabott ki a jogsértést elkövető pénzintézetekre.

Rétvári Bence a jobbikos Sneider Tamás parlamenti alelnöki posztra történő jelölése kapcsán elmondta, eddig a parlamenti szokásjog szerint minden párt megszavazta a másik javaslatát, egyelőre azonban nincs hivatalos információ arra vonatkozóan, hogy a Jobbik kit jelöl a parlament alelnöki tisztségére. Az is kérdés, hogy Sneider ma hogyan viszonyul az egykori tetteihez, ugyanakkor ha ezektől nem tud elhatárolódni, akkor a frakciónak el kell gondolkodnia azon, hogy méltó lehet-e egy ilyen tisztségre olyas valaki, aki mind a mai napig nyíltan rasszista, kirekesztő nézeteket vall.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!