Százmillió forint értékű segélyszállítmány indul Ukrajnába

Nyolckamionnyi, nagyságrendileg százmillió forint értékű segélyszállítmány indul jövő kedden Kárpátaljára és a Kárpátokon túlra – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára kedden Budapesten. Soltész Miklós a sajtótájékoztatón elmondta: a segélyszállítmányban gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök és tartósélelmiszer-csomagok vannak.

A segélyszállítmány fele Kárpátaljára, a másik fele pedig a Kárpátokon túlra indul.

Az államtitkár közlése szerint a márciusi adománygyűjtő felhívásra a Karitatív Tanács öt tagszervezete – a Katolikus Karitász, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Magyar Vöröskereszt, a Magyar Református Szeretetszolgálat és a Baptista Szeretetszolgálat – egy napon belül reagált. Ezt követően több szervezet is csatlakozott az adománygyűjtéshez, így például az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség, a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálat, valamint a Johannita Segítő Szolgálat.

Soltész Miklós a részt vevő szervezetek száma és a segélyszállítmány értéke miatt egyedülállónak nevezte az összefogást.

Szólt arról is, hogy „az ukrajnai adminisztrációs háttér" miatt nagyon nehéz megszervezni a segélyszállítmány útját, de biztosak akartak lenni abban, hogy az adományok valóban eljutnak a bajban lévő emberekhez.


Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára és Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija az ukrajnai nélkülözők számára gyűjtött adományok átadásán Budapesten 2015. május 25-én. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma kezdeményezésére a karitatív szervezetek és egyházak által összegyűjtött mintegy százmillió forint értékű segélyszállítmányt jövő héten indítják útjára.

Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija elmondta, hogy 2500 doboz gyógyszerrel, továbbá 150 különböző gyógyászati segédeszközzel járultak hozzá a segélyszállítmányhoz.

Reményét fejezte ki, hogy mostani csatlakozásuk a Karitatív Tanács munkájához csak az első lépés, hiszen – mint mondta – fontos, hogy az EMIH részt tudjon venni abban a karitatív munkában, amely határokon belül és kívül segíti a rászorulók életét.

A zsidó közösségnek, mint minden más egyháznak, fontos, hogy a „saját berkein kívülre lépve részt vállaljon az általános társadalmi felelősségvállalásból" – hangsúlyozta Köves Slomó.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!