Szeged is legyen a helyszínek között

A Kereszténydemokrata Néppárt szegedi elnöke egyéni indítványként ismét a városi közgyűlés elé terjeszti javaslatát arról, hogy Szeged is szerepeljen az olimpiai helyszínek között, amennyiben Magyarország sikeresen kandidálna a 2024-es játékokra. Haág Zalán felidézte, hogy szerdán halaszthatatlan indítványt nyújtott be a szegedi közgyűléshez, amelyben azt javasolta, hogy a testület támogassa Magyarország olimpiai pályázatát, és Szeged is legyen a helyszínek között.

Mint írta, az olimpiai terv megvalósíthatósági tanulmánya olyan vidéki településeket is említ, amelyek egyes versenyszámok lebonyolítására alkalmasak lehetnek, vagyis a budapesti olimpia kísérőhelyszínéül szolgálhatnának. A lehetséges vidéki helyszínek között Szeged is szerepel. A kajak-kenu- és evezősversenyeknek ideális helyszíne lehetne a Maty-éri Szegedi Olimpiai Központ – rögzítette indítványában Haág Zalán, a szegedi közgyűlés KDNP-frakciójának vezetője. Emellett miután a városban multifunkcionális csarnok létesül, a kézilabda-mérkőzéseknek is házigazdája lehetne a Tisza-parti város.

A kormánypárti politikus közlése szerint azt szerette volna, ha a pénteki közgyűlésen indítványáról tárgyalnak, de még a napirendre vételről sem szavaztak. Megjegyezte: a javaslata benyújtása után Solymos László MSZP-s alpolgármester még azt mondta, az nem időszerű, majd másnap Botka László, szegedi polgármester már Szeged bekapcsolódásáról beszélt.

Haág Zalán azt mondta: egyéni indítványként ismét benyújtja majd javaslatát, de ez valószínűleg leghamarabb szeptemberben kerülhet a közgyűlés elé.

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) június 10-i közgyűlésén döntött úgy, hogy támogatja a 2024-es olimpia és paralimpia  pályázati szándéknyilatkozatának benyújtását. Kedden pedig a Fővárosi Közgyűlés határozatban kimondta, egyetért azzal, hogy Budapest a MOB-bal közösen, az Országgyűlés támogatásával nyújtsa be pályázatát a 2024-es eseményre.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!