Kothencz János, a Fidesz-KDNP szegedi polgármesterjelöltje felkérte Juhász Gyulát, hogy legyen a szegedi 7-es választókörzet szövetség által támogatott önkormányzati képviselőjelöltje, a politikus azonban nem kívánt élni a lehetőséggel – közölte Haág Zalán, a KDNP szegedi elnöke. A politikus közleményében Juhász Gyula sajtótájékoztatójára reagált, amelyen az önkormányzati képviselő bejelentette, független jelöltként indul az októberi helyhatósági választásokon.
Haág Zalán közleményében úgy fogalmazott, a felkérést követően Juhász Gyula félnapi gondolkodás után úgy döntött, szakít a Fidesz-KDNP politikai közösségével, és nem kíván a csapat tagjaként indulni a választáson.
„Bár döntését mindannyian sajnáltuk, nem tehettünk mást, mint hogy tiszteletben tartjuk, és másik jelöltet állítunk a körzetben. Nem felel meg tehát a valóságnak, hogy Juhász Gyula augusztus 13-án a sajtóból értesült arról, hogy nem ő a Fidesz-KDNP és a Lakótelepi Emberek Érdekképviseleti Társulása Egyesület és Önkéntes Mozgalom jelöltje, hisz ez a saját döntése volt” – közölte Haág Zalán.
A KDNP szegedi elnöke tudatta azt is, Juhász Gyula nem alelnöke a KDNP szegedi szervezetének. A párt héttagú szegedi elnökségének ugyan 2010-ben tagja lett, ám az elnökségi üléseken nem vett részt és taggyűléseiket sem látogatta.
A Fidesz-KDNP pártszövetség és a Lakótelepi Emberek Érdekképviseleti Társulása Egyesület és Önkéntes Mozgalom jelöltje, Kohári Nándor az elmúlt négy évben a tápéi emberek bizalmából a részönkormányzat helyettes vezetőjeként dolgozott. Tizenkét éves szegedi közgyűlési rutinnal rendelkezik, és jó képviselője lesz a tápéi, újpetőfitelepi, baktói embereknek – hangsúlyozta Haág Zalán.