Székelyföld autonómiája létkérdés a magyarság számára

Székelyföld autonómiájának megteremtése a Kárpát-medencei magyarság számára létkérdés - jelentette ki a KDNP alelnöke szombaton Verőcén, az Erdélyország az én hazám című világtalálkozón az erdélyi autonómiáról rendezett kerekasztal-tanácskozáson tartott előadásában. Kalmár Ferenc kifejtette: történelmi pillanathoz érkeztünk, a megmaradás a tét, és azt is, hogy az ott élő magyarság semmivel sem kér többet, mint ami az Európai Unió más népeit megilleti.

„Történelmi pillanathoz érkeztünk, a megmaradás a tét.”

A kereszténydemokrata politikus hangsúlyozta: a román közigazgatás napirenden lévő átszervezése kapcsán az a kérdés, a három, többségében magyarlakta megye – Hargita, Kovászna, Maros – más megyékbe beolvadva vagy egységes régiót alkotva, területi autonómiát élvezve, önállóan működjön-e tovább.

A tanácskozáson Biró Zsolt, a Székely Nemzeti Tanács alelnöke arról beszélt, hogy az autonómia kivívása érdekében olyan referendum előkészítéséhez láttak hozzá, amely alapul szolgálhat egy fél év múlva induló európai aláírás-gyűjtési akciónak. A Lisszaboni Szerződés ugyanis lehetőséget ad arra, hogy legalább hét országban valamilyen közösségi kérdésről összegyűlő, minimum egymillió aláírás esetén az EU napirendre tűzze az ügyet, ez esetben a székely autonómiáét.

Gaudi-Nagy Tamás a Jobbik képviseletében hozzászólásában össznemzeti ügynek nevezte az autonómia elérését, amihez a politikai erők összefogására, egységes álláspont kidolgozására van szükség.

Felszólalt az MSZP frakcióvezető-helyettese, Szabó Vilmos is; mint mondta, az előző kormány is sokat tett a határon kívül élő magyarságért. Beszédét hurrogások, nemtetszés-nyilvánítások kísérték.

A tanácskozást a néhány napja alakult Székelyföldért Társaság rendezte. A civil szervezet a Magyarországon letelepedett székelyek összefogását tűzte zászlajára Székelyföld területi önrendelkezése törvényes elfogadásának előmozdításáért. Verőcén ötödik alkalommal rendezik meg a vasárnap is tartó erdélyi világtalálkozót, amelyen a különféle kulturális programok mellett kirakodóvásár és kézműves-foglalkozások várják a látogatókat.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!