Széles körű egyeztetés és konzultáció előzi meg az államigazgatás új rendszerének kialakítását, a kormányzat célja, hogy konszenzus alakuljon ki a kérdésben. A szaktárca a törvény benyújtását is elhalasztotta egy héttel, hogy minél több konzultáció előzhesse meg a javaslat elkészültét – jelentette ki Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára Szegeden, a Csongrád Megyei Államigazgatási Kollégium ülése előtt tartott sajtótájékoztatón.
A húsz megyei és a 2013 januárjában létrejövő mintegy százhetvenöt járási kormányhivatal dolga a helyben adódó állami feladatok hatékony elvégzése lesz – mondta az államtitkár.
Rétvári Bence rámutatott, a közigazgatás és államigazgatás átalakítása ütemezett. A folyamat 2010 őszén a törvényességi felügyeletet ellátó közigazgatási hivatalok megalakításával kezdődött, majd 2011. január 1-jétől kialakították a tizennégy szakigazgatási szervet magába olvasztó megyei kormányhivatalokat. Ez a tizenhárom hónapja működő rendszer az adminisztrációs terhek csökkentésével már érezhető versenyelőnyt jelent a hazai vállalkozásoknak – tette hozzá.
A következő lépcsőfokot a megyei intézmények átvétele jelentette idén év elején. A folyamat befejezése, a járási kormányhivatalok kialakítása lesz 2013 januárjában, illetve a települési önkormányzatok intézményeinek átadása, egy később elfogadandó jogszabály alapján, a járási kormányhivataloknak, illetve megyei intézményfenntartó központoknak – mondta a politikus.
Jövő év elejétől a jelenleginél több kormányablak szolgálja ki a lakosságot, ahol az átlagos ügyek szinte mindegyike elintézhető lesz majd – közölte az államtitkár.
Az ügyintézés helye is közelebb kerül az emberekhez. A jelenlegi kormányablakok és okmányirodák mellett újak is nyílnak majd. A közigazgatási tárca keresi azokat az állami tulajdonú ingatlanokat, melyek közösségi közlekedéssel jól megközelíthetőek, ilyenek lehetnek például a pályaudvarok üresen álló várótermei – tudatta Rétvári Bence.
Fontos változás még az is, hogy idén január elsejétől a közhasznú jogállású szervezetek kizárólag kettős könyvvitelt vezethetnek. A beszámolónak tartalmaznia kell a mérleget, eredménykimutatást, kettős könyvvitel esetén pedig a kiegészítő mellékleteket. Közhasznú jogállás esetén közhasznúsági mellékletet is szükséges készíteni. Az elfogadott beszámolót letétbe kell helyezni minden év május 31-ig a bíróságon, és a saját honlapon két évig elérhetővé kell tenni – számolt be Latorcai Csaba a civil szervezetek működését érintő fontos változásokról.
A Nemzeti Együttműködési Alapra vonatkozó szabályok közül a helyettes államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy minden évben február 15-ig ki kell írni a pályázatokat, idén ez a határidő március 15. Az új szabályozás rögzíti, hogy a Tanács és kollégiumok tagjainak, illetve azok közeli hozzátartozóinak pályázatai érvénytelenek, és nem lehet a Tanács, kollégium tagja párt, országgyűlési, önkormányzati képviselő, polgármester, vagy aki a megelőző mindkét ciklusban az Alap valamelyik vezető testületének tagja volt. A kedvezmények 2013. dec. 31-ig vehetők igénybe – tette hozzá Latorcai Csaba, aki ezután tájékoztatást adott a Civil Információs Centrumok működéséről is.