Szent István vértanú követői és kövezői

A szíriai Aleppó tíz napja tartó bombázásában eddig 410 ember, köztük 117 gyermek vesztette életét. Eddig kevés kormányoldali támadás követelt ilyen nagyszámú áldozatot, és még soha ennyit a polgári lakosság köréből. Már a világ első közösségi civilizációját fenyegetik a közel-keleti harcok. Az európai kereszténység bölcsője pusztulhat el a szíriai felkelők, a kormányerők és a dzsihadista szélsőségesek értelmetlen küzdelmében.

 A keresztények által lakott Maalúlában  a közelmúltban megöltek három fiatal keresztényt, akik még Jézus nyelvét beszélték. Keresztények tömegei eshetnek áldozatul muszlim fanatikusok indulatainak. Fennáll a népirtás veszélye, hiszen a felkelők „irtsuk ki az alavitákat és a keresztényeket!” jelszavakkal indulnak harcba, és eddig 450 ezer kereszténynek kellett elmenekülnie az országból.

Az európai keresztény pártok nem nézhetik tétlenül a közel-keleti vérontást. Európának, az európai országoknak meg kell tudniuk védeniük a keresztényeket és magukat a fundamentalista terrorfenyegetések ellen. Karácsonykor Ferenc pápa is arra utalt, hogy mérhetetlen keresztényüldözés folyik a világban. A jelenséget sokan az ókori Rómához, vagy a kommunista népirtáshoz kötik, a Vatikán becslései szerint minden évben több mint százezer keresztényt ölnek meg a világon a hite miatt – és a mártírok száma évről-évre emelkedik. A katolikus egyházfő szerint le kell leplezni a keresztényeket üldözőket, és meg kell szüntetni az igazságtalanságokat, a keresztények hátrányos megkülönböztetését. A hívőknek ma a világ több pontján sokkal nagyobb igazságtalanságokat kell elszenvedniük, mint a keresztény egyház kezdeti időszakában. Olyan országokban is akadályozzák vallásuk gyakorlásában a hívőket, amelyekben papíron biztosítják az emberi és szabadságjogokat. A legveszélyesebb helyek a kereszt hívei számára éppen az iszlám fundamentalisták által tűz alá vett országok: a Szíriában az apácákat rabló, erőszakkal térítő iszlamista lázadók Jézus nyelvét is kiirthatják.

A keresztény üldözések évszázadai alatt azonban bebizonyosodott, hogy a vértanúság mag-természetű: minden odaadott élet százszoros termést hoz.

Ezt az antikrisztiánus erők is felismerték, így a nyílt üldözést fölváltotta a szellemi téren folytatott, burkolt gyalázkodás, a keresztény tanítások kigúnyolása, lejáratása. A 20. századra kinőtte magát az a fajta különösen aljas keresztényellenesség, amely mindennél jobban ügyel arra, hogy ne termeljen mártírokat, hogy kioltsa a vértanúság fényét. A diktatórikus rendszerek a hitükért megkínzott és megölt katolikusokat ismeretlen helyen titokban hantolták el, haláluk okát meghamisították. A médiában rendszeres a keresztény tanítás félremagyarázása, torzítása, a keresztény világnézetű emberek élet- és világellenesként való beállítása. Vértanú Szent István megkövezői tehát kétezer év elteltével is itt vannak közöttünk. Viszont többen vagyunk a követői, mint valaha. S ma már a burkolt keresztényüldözés is jobban erősíti a keresztény közösséget.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!