Megérkeztek az Országgyűlés mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottságához a Gyurcsány Ferenc ügyével kapcsolatban kért papírok a Legfőbb Ügyészségtől. A szakbizottság KDNP-s elnöke, Rubovszky György tervei szerint a testület szeptember 6-án tárgyalja a volt miniszterelnök ügyét. Gyurcsány Ferencet hivatali visszaélés miatt tervezi gyanúsítottként kihallgatni az ügyészség a sukorói kaszinóberuházással kapcsolatban.
Az Országgyűlés mentelmi bizottsága május 17-én döntött úgy, további iratokat kér az ügyészségtől, hogy megismerhessék, milyen bizonyítékokra alapozta indítványát az ügyészség. Az ügyészség akkor válaszolt, de iratokat nem küldött, mire a mentelmi bizottság újabb levelet fogalmazott meg. Erre érkezett meg a válasz a legfőbb ügyésztől, amelyben, mint Rubovszky György elmondta, már szerepeltek bizonyos, a nyomozás érdekeit nem sértő anyagok, például tárgyalási jegyzőkönyvek is.
A kereszténydemokrata bizottsági elnök közölte: tervei szerint a mentelmi bizottság szeptember 6-án tárgyal Gyurcsány Ferenc mentelmi ügyéről, a parlament pedig akár már őszi ülésszakának első napján, szeptember 12-én dönthet is. A mentelmi jog felfüggesztéséről az Országgyűlésnek kell döntenie a mentelmi bizottság javaslata után, a jelen lévő képviselők kétharmados többségével.