Szeptemberben pedagógus-béremelés

Lesz pedagógus-béremelés szeptember 1-jétől az életpályamodell bevezetésével együtt – közölte az emberi erőforrások minisztere vasárnap. Balog Zoltán a kormány döntését a Pedagógusok Szakszervezetének vasárnapi ülésén az érintettekkel is ismertette. A miniszter elmondta, a minisztérium még számolja, hogy az összes többi intézkedéssel együtt a béremelést milyen ütemben tudják kivitelezni. Nagy valószínűséggel szeptember 1-jétől a béremelés 50 százalékát kapják meg a pedagógusok, a másik felét pedig jövőre.

Balog Zoltán példaként említette, hogy egy harminc éve dolgozó pedagógus esetében összesen mintegy 110 ezer forintos béremelést jelent az életpályamodellel együtt járó béremelés, ennek az összegnek a felét kapja meg most szeptember 1-jétől az érintett. A béremelés mértéke attól függ, eddig hány évet töltöttek a pedagógusok a pályán, illetve attól, hogy milyen a végzettségük.

A miniszter hangsúlyozta: a béremelés mindenkire vonatkozik, a pedagógiai szakmai és szakszolgálatokban dolgozókra is, tehát mások mellett a logopédusokra, az iskolapszichológusokra és pályaválasztási tanácsadókra, valamint természetesen az óvónőkre, közülük pedig a középfokú végzettségűekre is.

A tárca vezetője elmondta, hogy a PSZ vasárnapi tisztújító kongresszusán - ahol Galló Istvánnét elsöprő többséggel választották újra elnöknek – a kormányzat részéről ott volt Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár is, és mindketten válaszoltak a felmerülő kérdésekre.

Hoffmann Rózsa köznevelési államtitkár korábban többször beszélt arról, hogy a pedagógus-életpályamodell bevezetése és a vele járó anyagi felemelkedés immár a küszöbön van. Közölte: biztató jel, hogy a Klebelsberg tanulmányi ösztöndíj meghirdetése után jelentősen megnőtt a tanári pályára jelentkezők száma.

Az államtitkár június 16-án az elmúlt tanév tapasztalatait összegezte, ekkor azt mondta: összkormányzati szándék az életpályamodell elindítása annak minden elemével, az új munkaidő-szabályozással, a minősítéssel és a jelentős, átlagosan 40 százalékos béremeléssel.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!