Szerbia nélkül nem lehet megoldani a migránsválságot

Szerbia jelentősége ma sokkal nagyobb, mint akár néhány hónappal ezelőtt volt – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szerda este Madridban az M1 aktuális csatornának adott nyilatkozatában. A miniszterelnök szerint a szerbek nélkül a migránsválság nem oldható meg. Orbán Viktor – aki az Európai Néppárt kongresszusán vesz részt Madridban – szerdán külön egyeztetést tartott Aleksandar Vucic szerb kormányfővel.

Az interjúban a miniszterelnök utalt arra, hogy a balkáni országokban különböző típusú zavarok léptek fel. Úgy értékelte, hogy a térség legstabilabb állama ma Szerbia, ott a legstabilabb a politikai vezetés.

„Szerbia kulcsfontosságú állammá vált, nem csak a magyarok, hanem egész Európa számára. Azt hiszem, hogy a szerbek dolgát, a szerbek ügyét, a szerbek védelmi képességeit komolyabban kell venni, és jobban kell erősíteni a jövőben, mint ahogy eddig tettük. Méltatlanul kevés pénz jutott oda az unióból ahhoz képest, hogy milyen terheket viselnek, és azt gondolom, hogy a szerbek nélkül nem is fogjuk tudni megoldani ezt a migránsválságot, ezért azt gondolom, hogy az európai vezetőknek összpontosítaniuk kell Szerbia képességeinek a megerősítésére" – mondta.

Hozzátette: világossá kell tenni, hogy az unió komolyan veszi Szerbia európai uniós tagságát, „és a migránsválság megmutatta, hogy ha komolyan akarunk védekezni az ilyen jelenségek ellen, akkor Szerbiának közelebb kell lennie, jobban kell integrálódnia az Európai Unióba".

„Brüsszelben részben a jószomszédság okán, részben a saját nemzeti érdekeinkből kiindulva támogatni fogjuk Szerbiát – jelentette ki a miniszterelnök.

Orbán Viktor csütörtöki, a néppárti kongresszuson tartandó felszólalásáról előzetesen annyit mondott, azt szeretné elsősorban felvetni, „hogy az, ami most történik, az, amit az európai vezetők tesznek, arra nincs felhatalmazás az európai emberektől. Senki soha nem szavazott arra, hogy százezerszámra migránsokat engedjünk be az unió területére, soha senki nem döntött az emberek részéről, hogy ami történik, azt szeretnék, és el is fogadnák." Ez az európai demokráciákat is destabilizálja – tette hozzá.

Kifejtette: nem lehet tovább elkerülni azt a komoly vitát, „hogy mit is akarunk kezdeni a saját kontinensünkkel. Mi azt gondoljuk, hogy ami most történik, az inkább Európa lerombolása, mintsem megerősítése. Ezt a vitát őszintén, a politikai korrektség nevű szájkosár nélkül, képmutatás nélkül, egyenes, érthető, őszinte beszéddel meg kell indítanunk" – hangsúlyozta.

„Van egy baj ma az európai demokráciákkal: jól láthatóan számos országban a vezetők álláspontja, politikája (...) nem találkozik az emberek tetszésével (...) Ha nem tudunk egy őszinte vitát lefolytatni, akkor számos európai ország és maga az egész kontinens is politikailag destabilizálódhat" – jelentette ki. Az embereket meg kell hallgatni, és a véleményüket be kell építeni a politikánkba. Ha erre nem lesznek képesek, „akkor nem csak migránsválságunk lesz, hanem politikai válságunk is" – mondta a kormányfő.

Szerinte azonban Európában az alapvető demokratikus értékek nem rendültek meg, összességében Európa nem veszítette el demokratikus karakterét, megvan még az a képesség a politikai vezetésekben Európában, hogy módosítson az álláspontján, „éppen azért mert az emberek azt követelik, hogy ne folytatódjék ez a politika".

„Hiszek abban, hogy Európa képes lesz az önkorrekcióra" – hangsúlyozta.

Ami a vasárnapi csúcstalálkozót illeti, a kormányfő közölte: annak összehívását Szlovénia azért kérte, mert úgy tűnik, hogy egyedül nem boldogul a helyzettel. „Magyarországnak is nehéz volt egyedül. Most sokkal könnyebb, hiszen a visegrádi országok segítenek bennünket, ami egy nagyon erős politikai hátországa Magyarországnak" – mondta, és hozzátette: „nem győzünk hálásak lenni ezért, és ezt kellő gesztusokkal meg is kell köszönnünk, hiszen Európa számos országában inkább támadtak bennünket, ők azonban egy közép-európai szolidaritásnak a jegyében mellénk álltak, sőt segítséget, fizikai segítséget is nyújtanak".

Egy közép-európai együttműködés segíthet majd Szlovénián is – vélekedett.

A magyar-horvát határon kiépített határzárról Orbán Viktor azt mondta: a magyar álláspont egyszerű: a migránsok ellenőrzés, mérték nélküli beözönlése Európába az rossz dolog, amitől meg kell védenünk a kontinenst. „Meg kéne védenünk az életformánkat, és meg kell védenünk Magyarországot és a magyar emberek életformáját. Magyarországon e tekintetben erős nemzeti összhangzat van" – jelentette ki. A határ ezt a célt szolgálja – tette hozzá.

„Nem azért építettünk a határra kerítést, hogy utána azt megkerülve a migránsokat mások bevigyék Ausztriába és Németországba. Mi arra szeretnénk kérni a szomszédainkat, hogy fordítsák őket vissza, tehát a helyes az volna, ha nem az Európai Unióba való bejutásukról gondoskodnának, hanem visszavinnénk őket oda, ahonnan elindultak, azokba a menekülttáborokba, amelyek abban a régióban találhatók, ahol az ő hazájuk most éppen bajban van."

Minél messzebb jönnek a bajba jutott hazájuktól, annál nehezebb lesz majd visszamenniük – hangsúlyozta. Saját régiójukban kell megteremteni létezésük feltételeit, Törökországban, Görögországban. „Az Európai Tanács erről döntött. Ezeket a bizonyos gyűjtőtáborokat, amelyeket hot spotoknak neveznek, Görögországban és Olaszországban kell létrehozni november végéig. Nagyon remélem, hogy az Európai Tanács érvényt tud szerezni a saját korábbi döntésének" – mondta a miniszterelnök.

A migrációs vitában felszólalók egyetértettek az EU külső határainak védelmében

Egyetértettek az Európai Unió külső határainak védelmében a migrációról szóló vitában felszólalók szerdán az Európai Néppárt (EPP) madridi kongresszusán. A résztvevők sürgősséggel olyan határozatokat fogadtak el, amelyekben közös európai választ sürgetnek, és az oltalomra szorulók megsegítésére is felszólítanak.

Dimitrisz Avramopulosz, az Európai Bizottság migrációs ügyekért felelős tagja az elmúlt egy évre visszatekintve azt mondta, „csalódottnak érzi magát" azért, ahogyan az Európai Bizottság kezdetben a migráció ügyét kezelte. Ezt szerinte most javítani és tökéletesíteni kell. Európa nem volt felkészülve egy ilyen méretű migrációs válságra – jelentette ki.

A görög biztos úgy vélte: eleinte tévesen, egyes országokat érintő problémaként kezelték a kérdést, miközben azt globális szemszögből kell vizsgálni. A tagállamok nem viselhetik egyedül a felelősséget a határok védelméért – mondta Avramopulosz, és kitért arra is, hogy vannak olyan országok, amelyeknek szükségük lenne az unió segítségére, de mégsem kérik.

Esteban González Pons, az EPP parlamenti frakciójának spanyol alelnöke hangsúlyozta: nem a menekültek és a migránsok jelentik a fő problémát, hanem a háború, az éhínség és a szegénység, ezért ezeket az okokat kell megszüntetni. A jó hír, hogy kezünkben van a lehetőség, hogy ezeket megoldjuk, a rossz, hogy nem vesztegethetjük az időt - mondta.

Felhívta a figyelmet arra, hogy Spanyolországnak mint az egyetlen olyan uniós országnak, amelynek szárazföldi határa van afrikai országokkal, már régen szembe kellett néznie a migráció problémájával. Példaként említette a jól működő spanyol modellt, amelynek alapja a prevenció, az együttműködés a kibocsátó és tranzitországokkal, valamint az embercsempészek elleni küzdelem.

Tobias Billström korábbi svéd bevándorlási miniszter arról beszélt, hogy szerinte nincs gyors és könnyű megoldás, egyúttal kiemelte Törökország kulcsszerepét a jelenlegi krízis rendezésében.

Krisztalina Georgieva – korábban humanitárius ügyekért, jelenleg költségvetési kérdésekért felelős – bolgár uniós biztos pedig úgy fogalmazott: ha nem fektetünk be a békébe és biztonságba, akkor a jövő nem tűnik túl ígéretesnek.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!