A KDNP határozott véleménye, hogy a megváltozott körülmények között nem indokolt a fellazított kamionstop szabályok fenntartása - közölte Rétvári Bence, országgyűlési képviselő csütörtöki sajtótájékoztatóján. Hozzátette: a régi, ősz előtti rendelkezéseket, szigorúbb szabályokat kellene újra életbe léptetni, csökkentve ezáltal is a közúti légszennyezést.
Idén télen nem csak Budapesten, de több vidéki városban is el kellett rendelni a szmogriadót. Ez fokozottan felhívja a figyelmet arra, hogy a levegő minőségének megvédése érdekében határozott lépésekre van szükség - mondta a honatya. Szerinte hátrányos a jelenlegi, fellazított kamionstop szabályozás egészségügyi, forgalmi és baleset megelőzési szempontból is.
Rétvári Bence elmondta: a kamionstop szabályainak módosítását ősszel nyilvánvalóan a kiugróan magas benzinár motiválta (2008 augusztusában 300 forint felett volt a benzinár). Ez akkor segítséget jelentett a fuvarozók számára. Hozzátette: ma viszont az átlagos ár 240 forint literenként, azaz 20%-kal csökkent az üzemanyagár, ezért nem indokolt a fellazított kamionstop fenntartása. Utólag jól látható, hogy a gazdaság dübörgése nem indult be a kamionok szombati dübörgésétől - fejtette ki a képviselő.
A módosítás ellen már akkor tiltakozott az Országos Környezetvédelmi Tanács, a Magyar Vasúti-, Vízi-, Légiközlekedési Szövetség, a Levegő Munkacsoport valamint a KDNP és az SZDSZ is - emlékeztetett Rétvári Bence.
Mint mondta: mielőbb, minél nagyobb arányban a közútrúl a vasútra kellene átterelni a teherszállítást, ehhez lenne fontos lépés, hogy a kormány mind a szmogrendeletet, mind a RoLa (szálítási rendszer, amelynél a teherautók szállítása vasúton történik - a szerk.) támogatások tekintetében merjen határozott lépéseket hozni. A képviselő szerint ez nemcsak gazdasági kérdés, hanem az emberek egészségéről van szó.
A képviselő rámutatott arra is, hogy a vasúti árufuvarozás negyed akkora környezeti kárt okoz, mint a közúti árufuvarozás. A mostani kamionstop szabályozás azonban a közúti fuvarozás arányának növekedését okozta. Az EU merésznek tekinthető Marco Polo II. programja viszont a hazai iránnyal pont ellentétes, hiszen célja éppen a közúti áruforgalom erőteljes visszaszorítása, annak vasútra, belvízi utakra, illetve partmenti hajózásra történő átterelése.
Rétvári Bence kérdésre válaszolva elmondta: a változtatás a kormány komptenciája, erről a kabinet alkothat jogszabályt.
Érdemes tudni!
- A kamionstop szabályainak változásáról szóló rendelet július 29-én jelent meg a Magyar Közlönyben, a kihirdetést követő 5. napon lépett hatályba, a korlátozás időszakára vonatkozó szabályok azonban csak szeptember 1-jétől hatályosak. A nyári időszak kezdete június 15-ről július 1-jére tolódott ki, azonban a nyári forgalomkorlátozási időszak vége augusztus 31-e maradt. További változás, hogy szombat reggel helyett csak délután 3 órakor lép életbe a korlátozás, míg a korlátozási időszak vége maradt a vasárnap 22 óra.
- Az környezetet védő jogszabály fellazítása csökkenti a környezetvédelem jogszabályokkal biztosított szintjét, és így az Alkotmánybíróság 28/1994. (V. 20.) határozatával is ellentétes.
- Az EU Marco Polo II. programja a 2007-2013 költségvetési időszakra vonatkozik 740 M euró keretösszeggel. A Bizottság várakozása szerint ebben az időszakban 140 Mrd áru-tonnakilométer kombinált rendszer keretében elterelődik a forgalom a közútról. Ezzel 7 millió db kamion vasútra és vízi útra átterelődése történne meg, amellyel 8400 millió kilogramm környezeti szennyezés maradna el.
- A Ro-La támogatására 900 M Ft keretösszeg állt rendelkezésre 2007-ben. A környezetkímélőbb Ro-La forgalom a támogatás ellenére is a 2006-os szint 50-60%-ára csökkent, igaz legalább megmaradt.