A szocialisták tisztázzák magukat a józsefvárosi szervezetnél történtek ügyében!

A Kereszténydemokrata Néppárt felszólítja a szocialistákat, tisztázzák magukat a párt józsefvárosi szervezeténél történtek ügyében, ne hárítsák a felelősséget és ne titkolózzanak. Hollik István, a kisebbik kormánypárt leendő országgyűlési képviselője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján felidézte, hogy sajtóhírek szerint hangfelvétel bizonyítja: az MSZP VIII. kerületi szervezeténél illegális, fekete pénzeket használtak fel.

A KDNP-s politikus szavai szerint a szocialisták újabb mutyiüggyel buktak le, úgy látszik, semmit nem tanultak Simon Gábor ügyéből.

Hollik István – aki hétfőn teszi le képviselői esküjét – hozzátette: a szocialisták országos szervezete is felelős, hiszen a hangfelvétel szerint a tanácskozáson jelen volt az MSZP pártigazgatója is, és Katona Tamás egy pillanatig sem csodálkozott a feketekassza létezésén, csak azt sérelmezte, hogyan keverhették össze a legális forrásokkal.

Hollik István szerint ez azt jelenti, hogy a helyi elnök és az országos pártigazgató tudtával pénzeket nyúltak le, hamis számlákat gyártottak, és feketén foglalkoztattak embereket.

A kereszténydemokrata politikus feltette a kérdést: honnan volt a fekete pénz, pontosan mennyi járulékot nem fizettek be a munkatársak után, azaz mennyi adót csaltak; kik vettek részt a csalásban és kik tudtak még arról. Ha ez a józsefvárosi szervezetnél így történt, akkor jogosan merülhet fel, hogy történt-e ilyen máshol is – mondta, és Tóbiás József MSZP-elnöktől azt kérdezte: kíván-e indítani belső vizsgálatot, ami kiterjed a szocialisták minden helyi szervezetére. Azt is szeretnék tudni, ennek az ügynek lesz-e következménye. Nem ez volt az első eset, amikor szocialista képviselők, önkormányzati tisztviselők botrányos pénzügyekkel buktak le – jegyezte meg.

A kormánypárti politikus Komássy Ákos magyarázatát – miszerint, nem hisz benne, hogy van ilyen felvétel, vagy kalózfelvételről lehet szó – viccnek is rossznak tartotta, felháborítónak és pofátlannak nevezte.

Az ellenzéki párt fővárosi szervezete csütörtökön az MTI-vel azt közölte: azonnali vizsgálatot tart az MSZP Budapesti Pénzügyi Ellenőrző Bizottsága a párt józsefvárosi kerületi szervezetének gazdálkodásáról. Arra reagáltak ezzel, hogy a Magyar Idők csütörtöki számában azt írta, birtokába került egy februári hangfelvétel az MSZP VIII. kerületi szervezetének tanácskozásáról, amelyen részt vett Katona Tamás pártigazgató is. A hangfelvételen a lap beszámolója szerint Komássy Ákos kerületi elnök azt mondja, hogy a szervezet „feketekasszájából" finanszírozták 2014-ben azokat a kiadásaikat, amelyeket nem tudtak bizonylattal fedezni; példaként személyi, illetve bizonyos kampánykiadásokat említett.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!