Orbán Viktor ma délelőtt parlamenti dolgozószobájában megbeszélést folytatott Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, Fellegi Tamás, az IMF-tárgyalásokkal megbízott tárca nélküli miniszter és a Miniszterelnökséget vezető Varga Mihály részvételével. A tárgyaláson megállapodtak arról, hogy a nemzeti bank mindent megtesz a növekedés ösztönzése és a forint iránti bizalom visszaszerzése érdekében.
A kormányfő a megbeszélést követő sajtótájékoztatón elmondta, hogy az egyeztetést az MNB elnöke kezdeményezte, a tárgyalás pedig a tervezett menetrend szerint fejeződött be.
Orbán Viktor közölte, Simor Andrással közös állásponton voltak abban a kérdésben, hogy a magyar gazdaság érdeke egy minél előbbi IMF-EU-megállapodás. Ezért a kormány tárgyalási mandátumot adott Fellegi Tamás tárca nélküli miniszternek, vagyis – mint mondta – meghatározták azokat a pontokat, ahonnan a tárgyalásokat meg tudja kezdeni, sőt, ahol külön egyeztetés nélkül megállapodást is köthet.
Kiemelte: Fellegi Tamás előkészítő tárgyalásokat folytathat Washingtonban, és várják hogy az IMF is kiadja a tárgyalási mandátumot. A kormányfő úgy tudja, a tárca nélküli miniszternek az Európai Központi Bankkal (EKB) is lekötött tárgyalásai vannak, egyedül az EU részéről nincs még időpontja. Úgy fogalmazott, jó esélyt lát a gyors tárgyalásokra, ami azért fontos Magyarország számára, mert – mint mondta – „ha megvan a biztonsági védőháló, akkor minden erőnkkel újra a növekedés megindításáért tudunk dolgozni".
Orbán Viktor azt mondta, egy európai gazdaságpolitikai fordulatra számítanak az európai válságkezelés sikere esetén. A kormány számításai szerint így a következő félév - az előzőhöz hasonlóan – még nehéz lesz, de ha Magyarország csatlakozni tud ehhez a fordulathoz, akkor az év második felében már a gazdasági növekedés elindítása és fenntartása lehet az európai és hazai gazdaságpolitika feladata – fejtette ki.
A miniszterelnök a jegybankelnökkel megállapodott abban, hogy a nemzetgazdasági tárca és az MNB naponta egyeztet a forint iránti bizalom helyreállítása érdekében. Kijelentette, a kormány mindenben támogatja a jegybankot és elnökét a forint értékállóságának megőrzése és a pénzügyi rendszer stabilitása érdekében. Orbán Viktor arra kérte az MNB-t, vegyen részt a növekedési terv kialakításában.
Mint mondta, a kormány gazdaságpolitikai célja a növekedés beindítása, amihez szükséges az ország biztos, értékálló finanszírozása. A kormányfő ezért arra kérte a jegybank elnökét, vegye sorra azokat az eszközöket, amelyeket az Európai Unió, az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság jegybankjai használnak a növekedés érdekében, majd tegyen javaslatot a Magyarországon is alkalmazható módszerekre. Orbán Viktor szerint Simor András elvállalta ezt a feladatot.
Beszámolója szerint a találkozón nem került szóba a nemzeti bank devizatartaléka, mivel a kormány a jegybank függetlenségét kiindulópontnak tekinti.
A „vitatott jegybanktörvény" is kifejezetten deklarálja és megerősíti a nemzeti bank függetlenségét – mondta a miniszterelnök újságírói kérdésre válaszolva, megjegyezve, hogy „a jegybank által kezelt devizatartalék feletti rendelkezés joga kizárólag a jegybankot illeti meg".
A kormányfő hangsúlyozta, a jegybanktörvényről „van egy vita", amelyet az „Európai Unióban szokásos módon" kívánnak tisztázni az Európai Bizottság és Magyarország között. A kormány álláspontja, hogy az új jegybanktörvény megerősíti az MNB függetlenségét. „Az EKB tizenöt javaslatából tizenhárom és felet elfogadtunk, könnyen lehet, hogy ez egy európai rekord és továbbra is együttműködőek vagyunk" - fogalmazott Orbán Viktor.
A bankbetétek biztonságára vonatkozó kérdésre válaszolva azt mondta, a magyar pénzügyi rendszer biztonságáért ma az MNB tudja a legtöbbet tenni, a kormány pedig ebben teljes mértékben segíti a jegybankot. „Az emberek pénzét illetően pedig azért nem tudok mit mondani, mert ahhoz a kormánynak nincsen semmi köze, a betétesek pénze a betéteseké, a kormány nem is foglalkozik a kérdéssel - fogalmazott Orbán Viktor, hozzátéve, elképzelhetetlennek tartja, hogy egyáltalán napirendre tűzzenek ilyet.
További kérdésre reagálva közölte, a megbeszélésen nem merült fel a gyenge forint miatti személyi felelősség kérdése.