Tájékozatlanság vagy átverés? - A kormány csökkenthetné az önrészt az uniós pályázatokban

A kormány saját hatáskörében dönthetne a kis- és középvállalkozások esetében arról, hogy az EU-s pályázati önrészt a jelenlegi 60-70 százalék helyett csak 30-40 százalék legyen - mondta Surján László pénteken, Budapesten. „Elképesztő tudatlanság vagy elképesztő pimaszság az EU-tól kérni számon a támogatási határokat, amikor a magyar kormány a saját hatáskörében mesterségesen felemeli a vállalkozások terheit” - fogalmazott a politikus. A helyzet javítása érdekében a KDNP hárompontos javaslatot fogalmazott meg a kormány, illetve a kormányfő számára.

Gyurcsány Ferenc négypontos javaslatának első pontja támogatandó, hiszen a kis- és középvállalkozások számára kezelhetetlen az előírt önrész - közölte  a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke, európai parlamenti képviselő. Hozzátette: az önrész mérséklésének lehetősége azonban most is a magyar kormány rendelkezésére áll, ám ezt nem teszi meg. A miniszterelnök bizonyára tudja, hogy az önrészt saját maga is csökkenthetné, mégpedig igen nagy mértékben, de továbbra is látszatok teremtésével van elfoglalva. Mindez azt jelenti, hogy a nemzeti csúcsnak nem célja a megegyezés, csak a felelősség szétterítése.

A vállalkozói szférára vonatkozó uniós szabályok figyelembe veszik a vállalkozások anyagi erejét, és a térségét, ahol az adott vállalkozás működik. Magyarországon a központi régió kivételével a maximális támogatás adható az ország egész területén - fejtette ki a képviselő. A nagyvállalkozások esetében ez 50, a közepeseknél 60, míg a kisvállalkozásoknál 70 százalékos támogatást jelent. Ennek ellenére a kormány a 2007-es pályázatokban csak 30 százalékos támogatást biztosított, s a pályázatokban azóta is ekkora támogatást nyújtanak - mutatott rá a problémára Surján László. „Elképesztő tudatlanság vagy elképesztő pimaszság az EU-tól kérni számon a támogatási határokat, amikor a magyar kormány a saját hatáskörében mesterségesen felemeli a vállalkozások terheit” - fogalmazott a politikus.

A miniszterelnök hiteltelenségének újabb bizonyítékaként Surján László szó szerint idézte Gyurcsány Ferenc 2005-ös, az uniós csúcsértekezlet után a Magyar Rádiónak adott nyilatkozatát.

2005. december 17.: – Mind a luxemburgi, mind az európai parlamenti javaslathoz képest két fontos felhasználási szabályban sikerült az eredetileg szándékolt korlátozásokat érvényteleníteni - mondta Gyurcsány Ferenc. Az egyik, hogy eltekint a mostani javaslat attól a tervezett korlátozástól, hogy az önkormányzati fejlesztési beruházásokhoz kapcsolódó általános forgalmi adó finanszírozása csak nemzeti forrásból történhet meg. Ez közel 900 milliárd forint nemzeti többlettehertől mentesíti az országot. Illetve felemelte az európai társfinanszírozás mértékét 85 százalékra, amely lényegében azt jelenti, hogy az otthoni fejlesztéseket túlnyomó részben európai forrásból lehet finanszírozni, és magyar forrásból csak a fejlesztések 15 százalékát kell megtenni. Ez szintén egy 900 milliárdos támogatás.

A képviselő felolvasta Bajnai Gordon egy 2007-es nyilatkozatát is, amelyből kiderül, hogy a kormány valójában mekkora önrészt követel a vállalkozásoktól.

Nem ingyenpénzt adunk. A pályázóknak 60-75% önerőt kell hozzátenniük a támogatáshoz. Tényleges, mérhető hozzájárulást várunk a magyar gazdaság növekedéséhez. A támogatás hatását meghatározott mértékű árbevételnövekedéssel kell tudni igazolni. Ennek elmaradása esetén a pénzt (mint egy hitelt) kamatostól vissza kell fizetni.

Surján László szerint a mai pénzügyi-gazdasági helyzetben nagyon hiányzik a vállalkozások feltőkésítése, amit a kormány az elmúlt években elmulasztott megtenni. A helyzet javítása érdekében a KDNP hárompontos javaslatot fogalmazott meg a kormány, illetve a kormányfő számára. 

1. A kormány azonnal csökkentse a kis- és középvállalkozások EU pályázataiban az önrész mértékét az unió által meghatározott minimumszintre, azaz kisvállalkozások esetében 30, közepes vállalkozásoknál pedig 40 százalékra.

2. Pályázni munkahely-teremtéssel és/vagy GDP-növekedéssel járó tervezetekkel lehessen, de ezekhez további, az uniós szabályokon túlmutató feltételeket - mint például az árbevétel-növekedés - ne kössenek.

3. A KDNP fontosnak tartja, hogy a nem vállalkozói szférához tartozó pályázatok esetében minden esetben érvényesítsék a támogatás maximális mértékét, a 85 százalékot.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!