A tandíj bevezetésének terve minden magyar fiatal számára hadüzenet

Minden magyar fiatal számára hadüzenettel ér fel a tandíj bevezetésének terve, az ellenzéki tömörülés a tanulást továbbra is csak azoknak nyújtaná lehetőségként, akik ezt családilag is meg tudnák engedni maguknak – jelentette ki a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára sajtótájékoztatón a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nagykállóban.

Rétvári Bence azt mondta, Gyurcsány Ferenc, az Összefogás valódi szellemi vezére egy napokban tartott fórumán beszélt arról, hogy az egyetemeken és főiskolákon tanuló hallgatókra nagyobb részt kell helyezni a finanszírozásból, a felsőoktatás fejlesztése érdekében pedig a hallgatókat mint forrásteremtőket kell bevonni.  

Ez egyértelműen azt jelenti, hogy Gyurcsány Ferenc ismét tandíjat akar bevezetni a felsőoktatásban – mondta Rétvári Bence. Hozzátette, az ellenzék célja, hogy mindenki fizessen a felsőoktatási tanulmányokért, mivel szerintük az ebből remélt többletforrásból megmaradhat az egyetemek fizetőképessége.  

Minden fiatallal szemben ez hadüzenet az Összefogás részéről, hadüzenet, hogy elvennék az ingyenes tanulás lehetőségét – fogalmazott az államtitkár. Rétvári Bence szerint az ellenzéki tömörülés a tanulást továbbra is csak azoknak nyújtaná lehetőségként, akik ezt családilag is meg tudnák engedni maguknak.  

A gazdagok számára könnyebb lenne a felsőoktatás, a szegényebb körülmények között élők számára azonban riasztó lenne a tandíj bevezetése - mondta az államtitkár. Rétvári Bence hangsúlyozta, Gyurcsány Ferencnek nem a mostani az első próbálkozása, egyszer be is vezette a tandíjat, ezt azonban a 2008-as szociális népszavazással – a vizitdíjjal és a kórházi napidíjjal együtt – eltörölték.  

Gyurcsány Ferenc semmilyen hibájából nem tanult – fogalmazott Rétvári Bence – semmi miatt nem kért elnézést, és ahogy elmondta, semmit nem csinálna másképp, ezzel őszintén elmondta, hogy valóban tandíjat vezetne be. Az államtitkár hozzátette, a tandíj minden fiatal számára a jövő építésében lenne akadály, de ismerjük Gyurcsány Ferenc üzenetét a fiataloknak, el lehet innen menni (...) nem muszáj mindenkinek egyetemre járnia.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!