A tapasztalatok alapján változhat a törvény

A kormány folyamatosan figyeli a vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvénnyel kapcsolatos visszajelzéseket, és ennek alapján jelenleg is folyamatban van a jogszabály módosítása, erről Szatmáry Kristóf, a kereskedelempolitika kormányzati összehangolásáért felelős miniszteri biztos beszélt az M1 aktuális csatornán. Mint mondta:a parlament vállalkozásfejlesztési bizottsága szerdán nyújtott be egy módosító indítványt, amely alapján a kiskereskedelmi üzletek reggeli nyitásának legkorábbi időpontja 4 óra 30 percre módosul a jelenlegi 6 óráról.

Szatmáry Kristóf hangsúlyozta: a reggel 6 órai nyitás nemzetközi példák alapján került be a törvénybe. Nagyon sok visszajelzés érkezett azonban vidékről, hogy ez az időpont túl késői, mivel sokan mennek reggel 6 órára dolgozni, akik az alapvető élelmiszereket előtte megvásárolnák. Szintén módosul a pékségekre vonatkozó nyitvatartási szabályozás.

A miniszteri biztos úgy fogalmazott: „most varrható el” teljes mértékben a törvény úgy, hogy alkalmazkodjon a gyakorlati tapasztalatokhoz. Hozzáfűzte: néhány hónap szükséges ahhoz, hogy kialakuljanak az új szokások egy ilyen nagy átalakítás után. A tapasztalatok alapján később, mintegy fél év múlva érdemes lehet újra elgondolkodni azon, hogy az új szokások milyen változtatásokat igényelnek, és utána lehet ismét visszatérni erre a kérdésre.

A miniszteri biztos beszélt arról is, hogy az online pénztárgépek naprakészen mutatják a kiskereskedelem adatait, és ez alapján az látszik, hogy a forgalom nem csökkent, sőt valamelyest emelkedett is a fogyasztás márciusban, ami illeszkedik az elmúlt mintegy másfél év folyamatos kiskereskedelmi növekedésébe.

A parlament honlapján olvasható bizottsági módosítás szerint az üzletek kiskereskedelmi napokon 4 óra 30 perc és este 22 óra között tarthatnak nyitva. A kizárólag pékárut, tejterméket, cukrászati készítményt és alkoholmentes italt értékesítő üzlet azonban vasárnap és munkaszüneti napokon 5 óra és 12 óra között is nyitva lehet. 

A javaslat szerint a törvény hatálya alól kikerülnének a metrómegállók területén kialakított üzletek is, hasonlóan a vasúti és autóbusz pályaudvarokon, repülőtereken működő üzletekhez, amelyek vasárnap is nyitva tarthatnak. A módosítás rögzíti azt is, hogy az automatából történő értékesítésre szintén nem vonatkozik a jogszabály.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!