A tétlenkedésnek hatalmas ára van

Az EU csúcs kapcsán is azt láthatjuk, hogy az unió tétlenkedik: továbbra sem döntöttek a görög-török határlezárásról, és továbbra sincs közös fellépés a határvédelemben – mondta el sajtótájékoztatón Hollik István, hozzátéve, ehelyett olyan látszatintézkedésekkel vannak elfoglalva, mint a kötelező kvótarendszer, ami a problémát képtelen megoldani.

A képviselő elmondta, a legfontosabb döntésekben nem sikerült eredményt elérni az EU csúcson, hozzátéve: látszik azonban, hogy Közép-Európában erős az összefogás a migráció kezelésében a V4-ek között.

Mint mondta, a V4-ek egyetértenek abban, hogy a migráció kérdésének hatékony kezelésében az EU-nak egységesnek kell mutatkoznia, és meg kell védenie a schengeni határokat. Magyarország, Csehország, Szlovákia és Lengyelország azon az állásponton van, hogy az intézkedéseket fontosság szerint kell rangsorolni – mutatott rá, elsődleges feladatként a közös határok védelmét megnevezve.

Kifejtette, a megfelelő határvédelem jelentős feladat, ezért növelni kell a kollektív felelősségvállalást is, különösen akkor, ha azokon a tagállamokon kell segíteni, akik komoly nyomás alatt állnak a probléma okán. Magyarország ilyen országnak tekinthető – mondta.

A V4-es országok a schengeni határok védelme melletti elkötelezettségük demonstrálására összefogtak, támogatják Magyarországot, és felelős döntést hozva képesek együtt megvédeni a schengeni határokat - jelentette ki.

Rámutatott, ezzel szemben – az EU csúcs kapcsán is azt láthatjuk -, hogy az unió tétlenkedik: továbbra sem döntöttek a görög-török határlezárásról, és továbbra sincs közös fellépés a határvédelemben.

Ehelyett olyan látszatintézkedésekkel vannak elfoglalva, mint a kötelező kvótarendszer, ami a problémát képtelen megoldani.

Figyelmeztetett, a tétlenkedésnek hatalmas ára van, ami odáig vezetett, hogy a bolgár-török határon nemrég lelőttek egy migránst.

Mint fogalmazott, ez is a gyors cselekvés és a nemzetközi együttműködés szükségességét jelzi, aminek a V4-ek egysége tökéletes példája.

Hollik István szólt arról, hogy eközben körvonalazódik az is, hogy a vezető politikusok közül egyre többen osztják a határvédelemről alkotott magyar véleményt.

Vannak, akik a V4-ek szolidaritását és Közép-Európa egységét ideológiai alapon akarják szétverni, akik emiatt az ideológia miatt bosszút forralnak ellenünk, és Magyarországgal szemben a hetes cikkely alkalmazását, az EU-ból való esetleges kizárását akarják elérni – elég, ha csak Ausztriát és Horvátországot említjük példaként -, de az ilyen támadások mögött ideológiai és pártpolitikai célok húzódnak – mutatott rá. Megjegyezte, szerencsére a józan hangok is szaporodnak, egyre többen értenek egyet Magyarországgal.

Ezt a bevándorláspárti politikai bosszúhadjáratot mi visszautasítjuk, és nem engedünk a schengeni kötelezettségeinkből – fogalmazott. Ezért zártuk le a magyar-horvát határt, és vezettük be ideiglenesen, a schengeni szabályokkal összhangban a határellenőrzést a szlovén-magyar határon.
Az ideológiai támadások ellenére a kormány mindent megtesz a magyar emberek védelméért – fűzte hozzá.
Jelezte, azt az egyre többek által osztott magyar véleményt, miszerint Európa elsődleges feladata a schengeni külső határok védelme, csak Magyarország tartja be.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!