A tettek korszaka jön

Semjén Zsolt a harmadik Orbán-kormányban is miniszterelnök-helyettes lesz. Ezt a miniszterelnök a kormánytagok eskütétele előtt elmondott parlamenti beszédében jelentette be. Orbán Viktor sok sikert kívánt Semjén Zsolt munkájához és elismeréssel szólt az elmúlt négy év nemzetpolitikájáról. Hozzátette: a következő négy év már nem a gondolatok, hanem a tettek korszaka lesz. Beszédében a kormányfő úgy fogalmazott: a gondolati építmény már áll, biztos alkotmányos alapon.

Most nagy ívű és bátor tettekre lesz szükség és lehetőség – mondta.
Orbán Viktor kijelentette: a kormány tagjainak dolga nehezebb lesz, mint az előző ciklusban volt, a léc ugyanis magasabbra került. Mint mondta, komoly teherbírású és „magas szakítószilárdságú” emberek kellenek, akik elbírják a súlyt és felelősséget, alázattal közelítenek feladatukhoz és kitartanak céljaik mellett.

A kormánynak a háromharmadot kell szolgálnia

A kormánynak mindig, minden helyzetben a háromharmadot kell szolgálnia – mondta Orbán Viktor a parlamentben.

Kiemelte: a győztesnek nem igaza van, hanem feladata, és minél nagyobb a felhatalmazás, annál nagyobb a feladat és a felelősség.

Minél nagyobb a felelősség, annál nagyobb alázattal kell szolgálni az egész országot – rögzítette Orbán Viktor.

Kijelentette: a kormány az egész magyar nemzetet képviseli, hiszen nemcsak az anyaországi, hanem a Kárpát-medencében és azon kívül élő magyar emberektől is kapott felhatalmazást. Elvárható a kormány minden tagjától, hogy ezt a történelmi felelősséget vállalja, azaz bárkivel és bármivel szemben álljon ki a magyarokért, az egész magyar nemzetért – hangoztatta a kormányfő.

Célunk a néppárti kormányzás

A pénteken megalakuló kabinet célja, hogy néppárti kormány legyen, néppárti kormányzást folytasson – mondta a miniszterelnök kormánya minisztereinek eskütétele előtt.

Emlékeztetett, hogy az elmúlt 24 évben az összes kormány munkáját testközelből figyelhette, hasznos erkölcsi és gyakorlati tapasztalatokat szűrhetett le, ami megadja a lehetőséget, hogy kiérlelt szempontok alapján, határozott célok és világos elvárások mentén alakíthassa meg a szabad Magyarország 10. kormányát.

Magyarország kormányának egységes és erős nemzetet kell vezetnie azon az úton, amelyen négy éve elindult – mondta Orbán Viktor.

„A népből, a néppel, a népért”

Elitekre szükség van, de elitista kormányra nincs – jelentette ki a miniszterelnök az Országgyűlésben.

Új kormányának tagjait bemutató beszédében a néppárti kormányzás mellett állást foglalva a kormányfő közölte, „ez több, mint a demokrácia szabályainak betartása”, a néppárti kormányzás ugyanis a klasszikus lincolni gondolat alapján áll: „a népből, a néppel, a népért”.

Orbán Viktor szerint ez a felfogás elutasítja az elitizmust. Az igazságos és versenyképes Magyarország megépítéséhez szükség van „kiemelkedő koponyákra, tekintélyes szakemberekre”, de a kiemelkedő képesség, a magas iskola, az elismert szakértelem önmagában nem ad jogalapot az ország vezetésére. Elitekre szükségünk van, de elitista kormányra nincs – hangsúlyozta.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!