A Kereszténydemokrata Néppárt szerint több téves állítás is szerepel a Parlament előtt tüntető szakszervezetek petíciójában. A kisebbik kormánypárt közleményében kiemelte: a munka törvénykönyvének módosítása nem csökkenti az emberek fizetését, hiszen az a munkaadó és a munkavállaló megegyezésén alapul, törvénnyel nem csökkenthető. Viszont a szabályok egyszerűsítésével, a bürokrácia visszaszorításával megteremti egy esetleges béremelés forrását.
Leszögezték azt is, hogy a tervezet nem növeli az emberek munkaidejét, kivéve ott, ahol az korábban nem érte el a heti 40 órát. A tervezet ezenkívül nem hagyja védelem nélkül a munkavállalókat, hiszen a szakszervezetek továbbra is jelen lesznek a munkahelyeken, továbbá az üzemi tanácsok kibővített jogosítványokkal védik a munkavállalókat. Kitértek arra is, hogy kollektív szerződések továbbra is lesznek, így az ezzel járó védelem is megilleti majd a munkavállalót.
A Kereszténydemokrata Néppárt ugyanakkor figyelemre méltónak tartja a tényt, hogy Borsik János, a tüntetés egyik főszervezőjének korábbi munkahelyén, a MÁV-nál, 38 órás munkahét van, a munkaközi szünet beleszámít a munkaidőbe, ami az állami szektoron kívül sehol nem tapasztalható, a szakszervezeti juttatások vonatkozásában a munkaidő megváltás kétszerese a törvényi előírásnak. Mindezt válság idején közpénzből finanszírozzuk - fogalmaztak, hozzátéve: rendet kell végre tenni a munkaügyekben, hogy valóban sok új munkahely születhessen. A KDNP szerint az új munka törvénykönyve ezt szolgálja.
A KDNP nevében Pálffy István, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezető-helyettese vette át a petíciót Borsik Jánostól, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének (ASZSZ) elnökétől az ASZSZ, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ), az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) közös, Kossuth téren tartott demonstrációján.