„Ritka, hogy egy kormány filozófiailag is megalapozza a programját” – jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a magyar kabinettel összefüggésben a 21. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor Rendszerváltás a nemzetpolitikában - A közösségi autonómiák helye a nemzeti együttműködés rendszerében című panelben tartott előadásán, amely egyben a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács (KMAT) nyílt ülése is volt.
Minden nemzet egyszeri és megismételhetetlen érték, ha eltűnünk a világból, az emberiség egésze lesz szegényebb – hangsúlyozta Semjén Zsolt. A magyar állam értelme és célja szerinte az, hogy az emberek életminősége javuljon, a magyar nemzet fennmaradjon. A magyar államnak az egyetemes emberiség iránti elsődleges kötelessége, hogy a nemzet érdekében folytassa politikáját – fűzte hozzá a KDNP elnöke.
A magyar nemzetpolitikában végbemenő rendszerváltásról szólva arról beszélt, hogy az új szabályozás közjogilag is kifejezi a magyar nemzet egységét. Mint mondta, a kettős
állampolgárság ügyét szabályozó törvény tulajdonképpen román minta alapján készélt, s nem diszkriminatív, hiszen nem etnikai alapon működik. „Egy brassói szász is megkaphatja a magyar állampolgárságot” – említett egy példát a miniszterelnök-helyettes.
A politikus egyaránt tévesnek nevezte a nacionalizmust és sovinizmust, valamint azt a szemléletet, amely nem tekinti értéknek a nemzetet. Felhívta a figyelmet a nemzet egységére, az ugyanis három pilléren nyugszik, nevezetesen a magyarországi, a Kárpát-medencei, valamint a nyugati magyarságon.
Semjén Zsolt kiemelte: Magyarország nem várhatott az állampolgársági törvényről
való szavazással, ugyanis a jelenlegi helyzet „kegyelmi állapot” – hiszen most először, nem állt össze a „kis-Antant”" hazánk ellen.
„Hiába vártunk volna, a Fico-kormány bármilyen módosításba belekötött volna” – jelentette ki a miniszterelnök-helyettes a törvény szlovákiai fogadtatásával összefüggésben. A magyar-szlovák kapcsolatokról szólva elmondta, Budapest kész az együttműködésre, ám döntéseit nem fogja a szlovákiai belpolitikai irányvonalakhoz igazítani.
A szlovákiai választási eredményekkel kapcsolatosan a miniszterelnök-helyettes úgy fogalmazott: „nemzetstratégiai szempontból, az asszimilációval szemben az a legjobb, ha etnikai pártokként jelennek meg a magyar érdekek a határon túli magyar közösségekben” .
A Magyar Állandó Értekezlettel és a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumával összefüggésben elmondta: mindkettőre szükség van, hiszen az egyik egyéneket – képviselőket –, a másik pedig szervezeteket fog össze.