A KDNP Kommunizmus Bűnei Munkacsoportja a közelgő ünnepnap kapcsán kijelenti: elítéljük a magunk, és minden jóérzésű ember nevében azokat a próbálkozásokat, amelyek mintegy megkérdőjelezik a kommunista múlt máig ható romboló tevékenységét. Felháborító lenne, ha valaki azt a látszatot keltené, hogy május 1-jén a kizsákmányolt szegények érdekében vonul fel mellén vörös csillaggal.
Ezzel is sértve a még élő volt rabok és kényszermunkások emberi jogait és érzéseit, illetve a már elhunytak emlékét.
A Munkacsoport örömmel vette tudomásul a diktatórikus jelképek használatát szabályozó Btk. módosítást, amely véglegesen rendezi a kommunista múlt gyűlölt szimbólumának, a szovjet típusú ötágú vörös csillagnak megjelenítését is. Megengedhetetlennek tartjuk ennek viselését, és tiltakozunk a dicstelen múlt eme szégyenletes relikviájának nyilvános használata ellen. Ennek a gyűlölt jelvénynek a nevében tették tönkre magyarok millióit, aminek következményeit az ország máig nyögi. E szimbólumnak köszönhetjük az 1944-ben kezdődő és a rendszerváltoztatásig tartó „országrontást”, amely úgy szellemileg, erkölcsileg és anyagilag oly mértékű rombolást végzett, aminek kivédésére és helyrehozatalára az elmúlt 23 év kevés volt.