Szudánban egy második gyermekével áldott állapotban lévő édesanyát – terhessége kilencedik hónapjában – száz korbácsütésre, valamint egyidejűleg halálra ítéltek, hitehagyásért és keresztény férfival kötött házasságáért. Mindez annak ellenére történt, hogy Mariam Yahia Ibrahim egész életében keresztény volt, a szudáni radikálisan keresztényellenes törvények értelmében azonban őt mégis iszlám vallásúnak tekintik.
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes úrral befolyásunkat a média útján is latba kívánjuk vetni, hogy ezt az ítéletet ne hajtsák végre! Ezúton is felhívjuk a magyar- és a nemzetközi közvélemény figyelmét arra, hogy az emberi jogok, a személyi- és a vallásszabadság a keresztényeket is megilletik!
Ezzel egyidejűleg, felhívtuk a magyar külügyet arra, hogy fejezze ki azonnali tiltakozását az ügyben.
A fiatal hölgynek, Mariam asszonynak a hite és a bátorsága példamutató, hiszen még egy halálos ítélettel és előtte álló száz korbácsütésekkel sem tudták eltántorítani keresztény hitétől, annak ellenére sem, hogy az ítélet végrehajtásával két kisgyermeket is itt kell hagynia.
Ne engedjük, hogy egy ilyen ítéletet végrehajtsanak!