Tíz év kell Magyarország versenyképességének helyreállításához – mondta Nagy Andor KDNP-s képviselő, az Országgyűlés magyar-német baráti tagozatának elnöke pénteken a berlini magyar nagykövetség konferenciáján. A német munkaerőpiac liberalizációja – egy év után című konferencián elmondta: a 2010-es választáson szerzett kétharmados többség „az utolsó esély ennek a politikai nemzedéknek, hogy talpra állítsa az országot".
Hozzátette: a versenyképesség helyreállításához tíz év biztosan kell; a kormány elkezdte a munkát, de „sok hibát is vétett", mindenekelőtt a külföldi partnerek és média tájékoztatását illetően. A politikus szerint a választáson nem azért szereztek kétharmados többséget, mert „annyira jók voltak", hanem azért, mert az ország „torkig volt" a nyolc év szocialista kormányzással.
A kormányváltás időszakában Magyarország „a csőd szélén állt, majdnem úgy, mint Görögország", ugyanakkor az állampolgároktól már nem lehetett több áldozatokat kérni, ezért unortodox intézkedéseket kellett hozni – mondta a politikus.
A multinacionális vállalatokat és a bankokat tehermegosztásra kérték fel, ami üzleti érdekeket sértett, éppen úgy, mint a devizahitelekre vonatkozó szabályozás. Mindez heves bírálatokat váltott ki külföldön, és a kormány „elvesztette a médiacsatát", mert nem tájékoztatta időben a külföldi befektetőket és médiát – fejtette ki Nagy Andor. A kormány új gazdasági modelljét bemutatva hangsúlyozta: a stabilitás kiemelt fontosságú, ezért a kormány mindenekelőtt a munkavállalók döntő többségét foglalkoztató és a hazai össztermék (GDP) 54 százalékát előállító kis- és középvállalati szektort kívánja erősíteni.
A „multinacionális cégek is nagyon fontosak, de a kormánynak a kis és közepes cégekre kell koncentrálnia, mert ők jelentik a jövőt" és a stabilitást – emelte ki Nagy Andor a mintegy 80 fős, többnyire német hallgatóság – köztük politikusok és gazdasági érdekképviseletek tisztségviselői – előtt.