Tizedik plenáris ülését tartja a Magyar Állandó Értekezlet

Tizedik plenáris ülését tartja ma és holnap a Magyar Állandó Értekezlet (Máért). Az ülést Kövér László házelnök és Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes nyitja meg. A Országházban tartandó tanácskozás résztvevői többi között a készülő nemzetstratégiáról és a nemzeti jelentőségű intézmények támogatásáról tárgyalnak. A rendezvény második napján felszólal Orbán Viktor miniszterelnök.

Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár korábban elmondta, kidolgozták az intézmények támogatásának feltételeit, beérkeztek a módosítások is, ezeket beépítik a végső javaslatba. A tervezett témák között szerepelnek továbbá a környező országokban jövőre tartandó választások, a népszámlások tapasztalatai, és egyéb aktuális kérdések, mint például a szerb restitúciós törvény.    

A Máért tanácskozására Erdélyből meghívást kapott a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Magyar Polgári Párt, a Vajdaságból a Vajdasági Magyar Szövetség és a Vajdasági Magyar Demokrata Párt, Kárpátaljáról a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség, a Felvidékről a Magyar Koalíció Pártja, Horvátországból a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége és a Magyar Egyesületek Szövetsége, míg a Muravidékről a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség. Répás Zsuzsanna a szlovákiai Híd-Most formáció részvételével kapcsolatban azt mondta: a párt önmagát zárta ki az együttműködésből.

Kétszázezer igénylés az év végéig

Az év végéig várhatóan beérkezik a kétszázezredik igénylés a magyar állampolgárságra - mondta a Kossuth Rádióban Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes.

A kereszténydemokraták elnöke elmondta: a szlovák állampolgárságától megfosztott magyar vállalkozó esetéről a délután kezdődő Magyar Állandó Értekezleten is tárgyalnak. Megerősítette: Boldoghy Olivérnek a magyar kormány minden jogi segítséget megad. A kormányfő-helyettes elmondta azt is, a révkomáromi férfi maga jelentette be a szlovák hatóságoknak, hogy felvette a magyar állampolgárságot, és ez utóbbiért korábban demonstrációt is szervezett.

Semjén Zsolt megismételte: a magyar állam nem ad ki információkat a szomszédos államoknak azokról, akik állampolgárságot kérnek. Hozzátette: nyilvánvaló provokációnak tartja Szlovákia lépését, a szomszédos országban a választásokhoz közeledve ismét előtérbe kerül a magyarellenesség.

A MÁÉRT témáiról szólva a miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta: az a cél, hogy határon túli magyar egyetemek, meghatározó intézmények finanszírozása biztos és kiszámítható legyen.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!