Tizenöt év után újra van irodája a Kereszténydemokrata Néppártnak Szombathelyen. A Malom utcában lévő pártirodát pénteken adták át ünnepélyes keretek között; az avatón részt vett Semjén Zsolt a KDNP elnöke, miniszterelnök-helyettes, valamint Hende Csaba honvédelmi miniszter, valamint a párt több országgyűlési képviselője és helyi politikusa is. A történelmi egyházak képviselői, lelkészei megáldották az iroda helyiségeit, és az azokban tevékenykedőket.
Semjén Zsolt köszöntőjében hangsúlyozta: a KDNP újraépítése és megerősítése során most már az ország minden részén vannak a pártnak olyan „hídfőállásai", ahol politikai közösségük tagjai összejöhetnek egymással, de ahová az emberek is szabadon betérhetnek, hogy elmondják véleményüket, javaslataikat, hogy tanácsokat adjanak, vagy csupán beszámoljanak gondjaikról, örömeikről.
A pártelnök megköszönte, hogy a történelmi egyházak képviselői, lelkészei is eljöttek az iroda megnyitására és megáldják annak helyiségeit, az azokban tevékenykedőket.
Semjén Zsolt beszélt arról, hogy a keresztény politikusoknak minden áldott nap az evangélium tanításaihoz kell mérniük magukat, ennek alapján kell dolgozniuk.
Hende Csaba köszöntőjében úgy fogalmazott: a pártok, mint ahogyan az a nevükben is benne van, csak részt képviselnek az egészből, a demokráciának azonban éppen az a lényege, hogy a részek kiadják együttesen az egészet.
Ahogy az alkotmány is fogalmaz, a pártok közreműködnek a népakarat kinyilvánításában, amely nélkül pedig nem működhet a parlamentáris demokrácia – mondta.
A KDNP szombathelyi és Vas megyei irodájának megvásárlását a párt saját forrásaiból teremtette elő, felújításainak költségeit pedig a szombathelyi szervezet vállalta magára.